Hirdetés

Nem bírta ki a rá nehezedő nyomást, döntetlennel kezdte az évet a Kolozsvári CFR

Döntetlenre volt elég a Kolozsvári CFR játéka. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

Nagyon korán, már a tizedik percben megszerezte a vezetést a kincses városi gárda, de a hajrában egy védelmi hibát követően egyenlített az FC Botoșani, döntetlennel ért véget a vasárnap esti találkozó.

2025. január 19., 20:27

Az év első tétmeccsére készült a Kolozsvári CFR, a labdarúgó Szuperliga 22. fordulójában az FC Botoșani otthonába látogatott. Az elmúlt játéknapokon a bordó mezes csapat nem teljesített rosszul idegenben, ráadásul ellenlábasa szezonbéli teljesítménye sem volt meggyőző, emiatt abszolút favoritnak számított.

Nagyon bátran kezdett a vendég alakulat, az első percekben nagy nyomás nehezedett a hazai kapura, ez pedig a tizedik percben már góllá is érett:

Hirdetés

Meriton Korenica közvetlen közelről pofozta a hálóba a labdát, ezzel megszerezve a vezetést (0–1).

A játékrész derekán Louis Munteanu duplázhatta volna meg a CFR előnyét, azonban Giannis Anestis védeni tudott.

Az idő múlásával egyre több területet nyert magának a házigazda, a kincses városi klub pedig látszólag ellentámadásokra rendezkedett be. A második félidő közepén meg is volt a lehetősége a gólszerzésre, azonban Nkololo lövését blokkolták, Munteanu próbálkozását pedig a gólvonal elől tisztázta egy védő.

Ahogy az lenni szokott, a végén jött a meglepetés, a hajrában egy kontratámadás végén Enzo Lopez maradt egyedül az ötösön, könnyedén passzolta a hálóba (1–1). Hatalmas védelmi hibát vétett a CFR, könyörtelenül kihasználta a Botoșani.

A hosszabbítás végén még Păun próbálkozott egy távoli lökettel, de a játékszer nem talált utat a kapuba, maradt az 1–1-es döntetlen. Ezzel az egy ponttal a CFR megerősítette helyét a legjobb hatban, míg a hazaiak továbbra is a kieséstől kell tartsanak.

Labdarúgó Szuperliga, 22. forduló:
FC Botoșani–Kolozsvári CFR 1–1 (0–1),
gólszerzők: Enzo Lopez (85.), illetve Korenica (10.).

FC Botoșani: Antesis – Diez, Celea, Sadiku, Pavlovic – David, Papa – Cîmpanu, Aldair, Florescu – Lopez. Cserék: Pap, Șeroni, Țigănașu, Petro, Friday, Francisco Junior, Bodișteanu, Pănoiu, Mouadib, Mitrov, Gligor. Vezetőedző: Leo Grozavu.

CFR: Hindrich – Graovac, Ilie, Bolgado, Rocha – Păun, Tachtsidis, Fica – Korenica, Munteanu, Kamara. Cserék: Gal, Camora, Deac, Boben, Abeid, Keita, Djokovic, Filip, Nkololo, Postolachi, Juric. Vezetőedző: Dan Petrescu.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 22. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
22
11
7
4
34-19
40
2
FCSB FCSB
22
10
8
4
33-22
38
3
Bukaresti Dinamo Dinamo
22
9
10
3
31-20
37
4
Universitatea Craiova U Craiova
22
9
9
4
34-22
36
5
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
22
9
9
4
37-27
36
6
Bukaresti Rapid Rapid
22
7
11
4
26-20
32
7
Petrolul Ploiești Petrolul
22
7
11
4
23-21
32
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
22
8
6
8
30-26
30
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
22
7
6
9
25-33
27
10
Aradi UTA UTA
22
6
8
8
23-25
26
11
Galaci Oțelul Oțelul
22
5
10
7
17-21
25
12
Konstancai Farul Farul
22
5
10
7
21-28
25
13
Unirea Slobozia Slobozia
22
7
4
11
24-33
25
14
Jászvásári Poli Jászvásár
22
6
4
12
21-34
22
15
FC Botoșani Botoșani
22
4
7
11
18-30
19
16
Gloria Buzău Gloria
22
4
4
14
19-35
16
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!