A Sellenberki SK elleni 0–0 után újabb alacsony iramú, kiegyenlített mérkőzés következett a háromszékiek számára. A pénteki találkozón a júliusi forróság nemcsak a játékosokat, de a kilátogató nézőket is próbára tette: sokan a stadion mellett állva, vagy a pálya széléről, árnyékból figyelték az eseményeket, hiszen ezúttal nem a Szemerja negyedbeli pályán rendezték meg a meccset.
A nagy hőség ellenére intenzív, küzdelmes játékot hozott az első félidő: sok futás, kevés helyzet, kemény párharcok jellemezték a találkozót. A játékrész legnagyobb lehetősége Oroian nevéhez fűződött,
aki szabadrúgásból veszélyeztetett, ám lövése a keresztlécen csattant.
A fordulást követően nem sokat változott a játék képe, azonban kétszer is megzörrent a háló: mindkét fél egy-egy találatot jegyzett.
A háromszékiek részéről Marius Coman volt eredményes a 63. percben,
ami végül egy döntetlenre volt elegendő a nemrégiben a Szuperligába feljutott Metaloglobus ellen.
A Sepsi OSK továbbra is nyeretlen a nyári felkészülési időszakban, igaz, még csak az út elején jár Ovidiu Burcă csapata. A játékosok közül több fiatal is lehetőséget kapott, és a taktikai építkezés jelei már most felfedezhetők.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!