Alighogy elhangzott a kezdést jelző bírói sípszó, a piros-fehérek rárontottak ellenfelükre, és már a találkozó legelső percében Veress Zsombor állt közel a gólszerzéshez, majd nem sokkal később a szentgyörgyi csatár újabb lövését hárította nagy bravúrral a rozsnyóiak hálóőre.
A 20. percben viszont a vendégek előtt adódott lehetőség, egy baloldalról érkező beadásra Dinu érkezett jó ütemben, azonban kihagyta a kihagyhatatlant, közvetlen közelről sem sikerült eltalálnia a kaput.
Az első félidő további részét többnyire meddő mezőnyjáték jellemezte, és a háromszékiek hiába birtokolták többet a labdát, újabb gólszerzési lehetőségig már nem jutottak.
Szünet után Kulcsár László tanítványai határozottabban tértek vissza a pályára, és a 47. percben közel is álltak a vezető találat megszerzéséhez. Kocsis száguldott el a jobboldalon, beadására érkezett is Sánta Tamás, de fejese a kapufán csattant. Öt perccel később Máthis hagyott ki egy újabb helyzetet, majd a 67. percben Kovács szögletről ívelt középre, de Berde sem tudott élni a lehetőséggel.
A folytatásban is a piros-fehérek akarata érvényesült, és a 71. percben Veress jól eltalált lövése a keresztlécről vágódott vissza. Az OSK fiataljai ezt követően is támadásban maradtak, a vendégek védelme azonban hősiesen állta a sarat. A hosszabbítás perceiben még Kovács Lóránt előtt adódott egy nagy lehetőség, de jó helyzetben nem találta el a labdát.
Maradt a gólnélküli döntetlen, és a szentgyörgyiek négy zsinórban elveszített mérkőzés után újabb két értékes pontot hullattak el hazai pályán, egy hét múlva azonban Székelyudvarhelyen javíthatnak.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!