A play-off felénél jár a mezőny, így minden egyes pontnak óriási fontossága van. A Jászvásári Poli a Sepsi OSK-t látta vendégül vasárnap kora délelőtt a labdarúgó 1. Liga alsóházának nyolcadik fordulójában.
A hazaiak a pótselejtezőt jelentő pozícióból várták az összecsapást, így nagy szükségük volt egy győzelemre, míg a háromszékieknek egy döntetlen az élvonalbeli helyük megerősítését jelenthette volna – a két gárdát ugyanis hat pont választotta el egymástól a rangsorban.
A mérkőzés első negyedórájában nem sok minden történt, a kispadon az eltiltását letöltő Leo Grozavu által irányított csapat mezőnyfölényben játszott, egy kisebb helyzetet kialakítottak, amit az élvonalban debütáló, 20 éves Axinte védett.
Az ivószünetet követően Niczuly hozta össze az első találatot: túl sokáig várt a felszabadításra, Luckassen lelopta a lábáról a játékszert, az üres kapuba továbbította azt (1–0).
Az egyenlítés a 36. minutumban Achahbar lábában volt: egy szögletet követően két ízben is rálőhette tízről, előbb a védő fejjel blokkolt, az ismétlés egy lábon irányt változtatva zúgott mellé.
A pihenő előtt összejött az egyenlítés, Dimitrov ívelt be jobbról, a tizenegyes pont környékén Fülöp István védő nélkül érkezett, fejjel pedig a jobb alsóba helyezte (1–1).
A második játékrész nem indult jól a vendégeknek, Luckassent ugratták jól, elrobogott a bal szélen, középre passzolt, Tincu felszabadítás helyett a saját kapujába küldte a labdát (2–1).
A sepsiszentgyörgyiek védelme átjáróházzá vált, a 64. percben újabb Poli-ziccer, három az egy ellen lódulhattak meg, az utolsó passz rossz volt, Niczuly pedig magához ölelte a játékszert. Egy minutumra rá már ő is tehetetlen volt: lesgyanús helyzetet követően Horșia lőtte be (3–1).
Deaconu távoli lökete épp mellé ment, majd Achahbar próbálkozását hárította a fiatal hálóőr.
Zsinórban második vereségét könyvelte el a Sepsi OSK, ezzel pedig számolgatnia kell, nagyon összesűrűsödött a mezőny. A két fél csütörtökön ismét farkasszemet néz, akkor a Román Kupa elődöntőjének visszavágóját rendezik. Az első felvonást a Kovászna megyeiek 5–1-re nyerték.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 8. forduló
| 2020. 07. 05., 13:00 | Jászvásári Poli | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 3–1 |
| 2020. 07. 05., 17:00 | Academica Clinceni | Bukaresti Dinamo | 1–3 |
| 2020. 07. 06., 17:00 | Chindia Târgoviște | Nagyszebeni Hermannstadt | 0–1 |
| 2020. 07. 06., 20:00 | FC Voluntari | FC Viitorul | 0–0 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FC Viitorul | 14 | 6 | 5 | 3 | 25–17 | 43 |
| 2. | Nagyszebeni Hermannstadt | 12 | 6 | 4 | 2 | 18–14 | 35 |
| 3. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 13 | 4 | 5 | 4 | 19–17 | 34 |
| 4. | Academica Clinceni | 14 | 7 | 0 | 7 | 14–21 | 32 |
| 5. | FC Voluntari | 14 | 6 | 3 | 5 | 16–12 | 31 |
| 6. | Jászvásári Poli | 14 | 5 | 4 | 5 | 17–17 | 30 |
| 7. | Bukaresti Dinamo | 9 | 2 | 2 | 5 | 8–11 | 25 |
| 8. | Chindia Târgoviște | 12 | 3 | 1 | 8 | 9–17 | 23 |
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!