„Rendkívül kemény mérkőzés volt, szerintem a legnehezebb számunkra ebben az idényben. Nagyon korán tíz emberre fogyatkoztunk, de küzdöttünk, dolgoztunk, és úgy gondolom, hogy meglett a gyümölcse ennek, megérdemelt a győzelmünk.
Több elszántság és jobb hozzáállás volt bennünk. Szerintem sokkal jobban nézünk ki, legalábbis fizikailag. Még mindig nehéz helyzetben vagyunk, és remélem, hogy ki tudunk jutni ebből a zónából, és előrébb kerülünk, a felsőházi zónába” – fejtette ki a labdarúgó Szuperliga tizedik fordulójához tartozó mérkőzés után a Konstancai Farul csatára, Denis Alibec.
„A Farulnak volt tartása, nekünk nem igazán. Ez volt az első ok, hogy elveszítettük a meccset. Most nem tehetünk semmit, de változtatnunk kell a hozzáálláson. Számbeli fölényben voltunk, nem használtuk ki.
A koncentráció teljes hiánya volt, úgy kezdtük mindkét félidőt, hogy adtunk nekik egy-egy büntetőt. Változtatnunk kell a hozzáállásunkon, nagyobb szívvel kell fociznunk” – mondta Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője az országos sporttévétársaságoknak adott villáminterjúban a 2–1-re elveszített vasárnapi találkozót követően.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!