Hirdetés

Nehézkesen indult az udvarhelyszéki körzeti focitavasz

Farkaslaka alaposan belekezdett
Fotó: László Ildikó

2023. március 21., 14:58

Ennyire korán még egyszer sem vágtak neki a csapatok a tavaszi idénynek az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A szervezők miatt egy helyszínen nem is volt meccs.

2023. március 21., 14:58

Az elmúlt hétvégén elindult a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) által rendezett Udvarhely körzeti focibajnokság, vagyis az 5. Liga tavaszi idénye. Eddig nagyrészt március utolsó hétvégéjén – legtöbb esetben még egy-két hetes csúsztatással – játszották a visszavágók első összecsapásait.

Hirdetés

A csapatok egy része most is kérte, hogy tolják el a rajtot, de a HMLE versenybizottsága úgy döntött, kiírja a 12. forduló mérkőzéseit. A mezőny nagy részének ez volt az első találkozása a játéktérrel ebben a naptári évben, egyetlen felkészülési meccs nélkül játszottak pontokért.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az megállapítható, kemény visszavágó elé néznek a klubok, nagyon sok együttesnél csak éppen összegyűltek tizenegyen, legjobb esetben is egy-két cserelehetőség volt. Ez meglátszott az eredményeken is.

Siménfalván nem játszottak, miután a hazaiak kilenc leigazolási könyvecskéjéből hiányzott az évi láttamoztatás. Az esetet vizsgálja a versenybizottság, egyelőre nincs hitelesítve az eredmény.

Óriási meglepetés Gagyon született, ahol pontokat hullatott a listavezető Szentábrahám, így megközelítette őket a Farcád.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A HMLE felhívja a csapatok figyelmét, hogy a soron következő idénytől csak az játszhat hazai környezetben, aki rendelkezik öltözővel. A 4. Ligában szereplő Homoródalmás ezért Székelyudvarhelyen rendezi találkozóit. Ennek érdekében tehát meg kell tenni a lépéseket.

Udvarhely körzeti bajnokság, 12. forduló

A csoport

Homoródszentpál–Homoródszentpéter 3–1 (2–0).
Gólszerzők: Bencze Attila (19.), Szabó Pasere Levente (45., 75.), illetve Zoltán Csaba (83.).

Oklánd–Nagygalambfalva 2–1 (1–0).
Gólszerzők: Csergő Nándor (6.), Egyed Csongor (58.), illetve Váradi Károly (53.).

Gagy–Szentábrahám 1–1 (0–1).
Gólszerzők: Fodor Attila (58.), illetve Gálfi Artúr (16.).

Siménfalva–Kobátfalva – nincs hitelesítve.

Felsőboldogfalva–Etéd 2–1 (0–0).
Gólszerzők: Zoltán Attila (54.), Györgydeák Csaba (82.), illetve Gagyi Zoltán (89.).

Farcád–Bögöz 3–1 (3–0).
Gólszerzők: Molnár Károly (2., 12.), András József-Zsolt (7.), illetve Botorok Bálint (51.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Szentábrahám Szentábrahám
12
10
2
0
45-20
32
2
Farcád Farcád
12
10
0
2
41-15
30
3
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
12
7
1
4
25-19
22
4
Nagygalambfalva Galambfalva
12
6
2
4
24-18
20
5
Bögöz Bögöz
12
6
2
4
24-20
20
6
Oklánd Oklánd
12
5
3
4
23-26
18
7
Gagy Gagy
12
5
1
6
19-17
16
8
Homoródszentpál Homoródszentpál
12
4
2
6
21-23
14
9
Siménfalva Siménfalva
11
3
2
6
14-24
11
10
Homoródszentpéter Szentpéter
12
3
2
7
18-30
11
11
Etéd Etéd
12
2
0
10
9-32
6
12
Kobátfalva Kobátfalva
11
0
3
8
10-29
3

B csoport

Zetelaka II.–Kápolnás 2–1 (1–0).
Gólszerzők: Vasiliu Daniel (33.), Simma Emil (81.), illetve Both Tamás (75.).

Korond–Lövéte 1–2 (1–1).
Gólszerzők: Pál Tibor (10.), illetve Barra Tamás (26.), Kelemen Emil (59.).

Farkaslaka–Zeteváralja 11–1 (6–0).
Gólszerzők: Miklós Levente (7., 8., 12., 15., 81.), Miklós Árpád (20.), Fancsali Levente (30.), Balog Arnold (56., 77.), Fancsali Levente (58.), Fancsali Balázs (72.), illetve Sánduj Zsolt (52.).

Parajd–Varság 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Ungvári Bence (39.), illetve Józsa Rajmond (66.).

Malomfalva–Bogárfalva 3–1 (1–0).
Gólszerzők: László Levente (31., 57.), Tankó Zoltán (67.), illetve Magyari András (90+2.).

Máréfalva–Alsósófalva 1–0 (0–0).
Gólszerző: Pál Árpád (59.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Lövéte Lövéte
12
10
2
0
47-13
32
2
Farkaslaki SE Farkaslaka
12
9
3
0
69-12
30
3
Parajdi SK Parajdi SK
12
9
1
2
40-25
28
4
Malomfalva Malomfalva
12
6
4
2
32-18
22
5
Máréfalva Máréfalva
12
7
1
4
26-20
22
6
Varság Varság
12
6
2
4
35-21
20
7
Kápolnás Kápolnás
12
5
0
7
26-21
15
8
Zetelaka II. Zeteleka
13
4
2
7
25-25
14
9
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
12
3
2
7
17-38
11
10
Bogárfalva Bogárfalva
12
2
1
9
20-70
7
11
Alsósófalva Alsósófalva
12
1
2
9
16-31
5
12
Zeteváralja Zeteváralja
11
0
0
11
8-67
0
Alsósófalva:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Ketten mesterötöst lőttek a Csík körzeti focibajnokságban

Gólokban ismét nem volt hiány a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. Két-két csapat tartotta meg a százszázalékos mutatóját.

A körzetibe való visszatérés után Csíkdánfalva először játszott hazai környezetben focimeccset

A második forduló mérkőzéseit rendezték a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában papírforma eredmények születtek, gólokban nem volt hiány a másik csoportban.

Hazai pályán sem tudott javítani, kieső helyen áll az Udvarhely körzeti bajnoka

Második meccsén második vereségét szenvedte el a Parajdi SK az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban, így kieső helyen áll a táblázaton, akárcsak az előző idényben az élmezőnyhöz tartozó Varság. A B csoportban Etéd kiütéses sikerrel állt az élre.

A bajnokot fogadja a Loki, nagyüzem a Hargita megyei focipályákon

Ezen a héten indult útjára a labda az Udvarhely és Csík körzeti focibajnokságokban. A Hargita megyei 4. Ligában már a 3. fordulónál járnak. Egy helyen a meccsek párosításai, időpontja.

Gólzáporos diadalok és szoros csaták a Csík körzeti focibajnokság nyitófordulójában

Csonka játéknappal indult a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság, az 5. Ligában három meccset játszottak le, kettőt elhalasztottak. A 6. Ligában több helyen is szoros eredmény született.

Díszpolgáravatás és bajnokverés Máréfalván

Eseményekben, gólokban és fordulatokban gazdag volt az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság nyitánya. Az 5. Ligában a bajnok Parajd vereséggel kezdett Máréfalván, a 6. Ligában Alsósófalva győztes meccsen vehette át az ezüstérmeket.

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Kupameccsekkel indították az idényt az Udvarhely és Csík körzeti focicsapatok

Elrajtolt az új idény az Udvarhely és a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok számára. Az első hivatalos mérkőzéseket azonban még nem a pontvadászatban, hanem a Román Kupában játszották.

Egy csapat átkérezkedett a másik ligába, elkészítették az Udvarhely és a Csík körzeti menetrendjét

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület kisorsolta az 5. és 6. Liga 2026–2027-es idényének menetrendjét. Az előzetesen közöltekhez képest egy változás történt a Csík körzeti összetételében.

Egy újonc jelentkezett, több átsorolás a Csík körzeti focibajnokság új idényében

Huszonegy klub iratkozott be a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság soron következő idényébe. Egy hónap múlva kezdődik a pontvadászat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!