Hargita megyében július 31-én, pénteken jár le a nevezési határidő a 2021–2022-es megyei és körzeti bajnokságokra. A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek (HMLE) be kell tartania a Román Labdarúgó-szövetség szabályait és előírásait, így
a bajnokságban csak azok léphetnek pályára, akik eleget tesznek a következő feltételeknek: eltelt 10 nap a második oltás után, átestek a betegségen, vagy a mérkőzés előtt negatív tesztet tudnak felmutatni.
Tamás Zoltán, a HMLE elnöke elmondta, hogy hétfő délutánig három csapat, a Homoródalmási Homoród, a Gyergyószárhegyi Bástya és a Gyergyószentmiklósi VSK adta le nevezési kérését, de szóban további együttesek jelezték, hogy indulni szeretnének.
Azon csapatok játékosai, amelyek nem vesznek részt a bajnokságokban, szabadon átigazolhatók. A beiratkozott csapatok listáját fokozatosan frissítjük az egyesület honlapján” – nyilatkozta Tamás Zoltán.
Az elmúlt napokban két alkalommal, Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán is összegyűltek a Kovászna megyei labdarúgócsapatok képviselői. A Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesület (KMLE) által kezdeményezett találkozókon elhangzott, hogy el lehetne kezdeni a bajnokságot, azonban a román szövetség által jóváhagyott protokoll szerint azok a labdarúgók, akik koronavírus elleni oltást kaptak, tesztelés nélkül játszhatnak a meccseken, ellenkező esetben viszont negatív PCR- vagy gyorsteszteket kell felmutatni: előbbit kéthetente, utóbbit heti rendszerességgel.
Oláh József, a KMLE elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy Háromszéken az alsóházi bajnokságokban szereplő labdarúgók elenyésző százaléka oltatta be magát. „A csapatok nem rendelkeznek akkora költségvetéssel, hogy állni tudják a rendszeres tesztelések költségeit.
Jelen állás szerint Kovászna megyében egyetlen csapat, a Szitabodza tudná vállalni a 4. Ligában való indulást” – mondta Oláh.
A tervek szerint augusztus 25-én a Szuperkupa-mérkőzéssel kezdődik a Maros megyei labdarúgóidény, amikor az előző bajnoki kiírás győztese, a Radnóti SK és a döntős Marosszentgyörgyi Kinder találkoznak. A 4. Liga elitcsoportja augusztus 28-án rajtol 16 csapattal, az egy héttel később induló klasszikus csoportban pedig 12 csapat vehet részt.
Mircea Bucur, a Maros Megyei Labdarúgó-egyesület elnöke elmondta, egyelőre hat együttes nevezett be, de
az előző minibajnokság tapasztalataiból kiindulva arra számítanak, hogy az augusztus 6-án záruló határidőig sikerül feltölteni a mezőnyt a megfelelő számú csapattal.
Továbbá, az ötöd- és hatodosztályú bajnokságot is megrendeznék, amennyiben lesz elegendő benevező.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!