A kiegyenlített első félidőben a hazaiak egy hatalmas védelmi hibát kihasználva a lengyel Adam Buksa góljával szereztek vezetést a 17. percben. Dibusznak többször is nagyot kellett védenie, de a túloldalon Olafssonnak is volt bravúrja Zachariassen fejesénél. A szünet előtti percekben a Midtjylland előtt nagy lehetőség adódott, a Ramírez kezezéséért megítélt büntetőt Dibusz hárította.
A második játékrészben már fölényben futballozott a dán bajnok és megduplázta előnyét a csereként beállt Franculino találatával. A magyar bajnoknak nem volt reális esélye a szépítésre sem, ellenben a dánok csak azért nem tudták tovább növelni az előnyüket, mert Dibusznak újabb remek védései voltak.
A nyáron kinevezett holland vezetőedző, Pascal Jansen irányításával három győzelem után először kaptak ki a zöld-fehérek.
A visszavágót egy hét múlva, jövő kedden 21 órától a Groupama Arénában rendezik. A párharc győztese a szlovák Slovan Bratislava és a ciprusi APOEL csatájának továbbjutójával küzd meg a főtábláért, a vesztes az Európa-liga utolsó selejtezőkörében a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka párharcának továbbjutójával találkozik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!