Nem indult jól a szezon a piros-fehérek számára, de Ovidiu Burcă munkája beérni látszik és egyre inkább összeáll a csapat. Az elmúlt öt tétmérkőzésüket egyaránt megnyerték, méghozzá mindössze egy kapott góllal. A sorozat önbizalmat adott, de a Ghencea Stadionban még így sem számíthatnak könnyű feladatra. A Steaua három vereség mellett két győzelmet jegyez a legutóbbi öt meccsén, ugyanakkor hazai pályán hibátlan mérleggel büszkélkedhet.
„Fontos meccs előtt állunk, hiszen egy olyan hagyományos klub ellen játszunk, amelynek helye normál esetben az élvonalban lenne. Ismerem Daniel Oprițát, remek és ambiciózus edző, biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz összecsapás vár ránk” – nyilatkozta Burcă a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
A Sepsi OSK vezetőedzője szerint kulcsfontosságú lesz, hogy játékosai megőrizzék a mostanra megszerzett önbizalmat és koncentrációt.
– fogalmazott.
A tapasztalt szakember kitért a Román Kupára is, ahol a Sepsi OSK a C csoportban szerepel majd. „Ez a sorozat lehetőséget ad arra, hogy minden játékos megkapja a maga esélyét, és egyben jó szintfelmérő is lesz számunkra. Most azonban a legfontosabb a bajnoki mérkőzés, csak a Steaua elleni összecsapásra koncentrálunk” – mondta.
Ignacio Heras, a Sepsi OSK egyik kulcsjátékosa ugyancsak bizakodva várja az erőfelmérőt: „A Steaua mindig kemény ellenfél, nagy tradícióval rendelkező csapat.
Korábban két évet játszottam náluk, ismerem az edzőt, a játékosokat... nehéz meccs lesz” – mutatott rá a spanyol támadó, aki eddig két találkozón kétszer talált be a háromszékiek színeiben.
A Bukaresti Steaua és a Sepsi OSK korábban egy tétmeccsen sem játszott egymással, ez lesz az első alkalom. A játékvezető Bogdan Dumitrache lesz, az oldalvonalról Alexandru Filip és Tocai Emeric segítik a munkáját.
A találkozót kedden 17 órától rendezik a bukaresti Ghencea Stadionban, a meccset a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 élőben közvetíti.
| 2025. 09. 27. 11:00 | Metalul Buzău Metalul | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 0-1 |
| 2025. 09. 27. 11:00 | Újszentesi SK Újszentes | Sellenberki SK Sellenberk | 1-1 |
| 2025. 09. 27. 11:00 | Câmpulung Muscel Câmpulung | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 0-1 |
| 2025. 09. 27. 11:00 | Besztercei Gloria Beszterce | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 1-3 |
| 2025. 09. 27. 11:00 | FC Voluntari Voluntari | Resicabányai CSM Resicabánya | 3-2 |
| 2025. 09. 27. 11:00 | CSM Slatina Slatina | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 2-0 |
| 2025. 09. 27. 11:00 | CS Afumaţi Afumaţi | Concordia Chiajna Chiajna | 1-2 |
| 2025. 09. 27. 11:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | CS Tunari Tunari | 2-0 |
| 2025. 09. 27. 13:00 | Bákói FC Bákó | Marosvásárhelyi ASA ASA | 3-0 |
| 2025. 09. 28. 12:30 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Chindia Târgoviște Chindia | 0-0 |
| 2025. 09. 30. 17:00 | Bukaresti Steaua Steaua | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 8 | 7 | 1 | 0 | 15-5 | 22 |
2 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 8 | 7 | 0 | 1 | 21-8 | 21 |
3 | Chindia Târgoviște Chindia | 8 | 5 | 2 | 1 | 16-5 | 17 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 8 | 5 | 2 | 1 | 9-5 | 17 |
5 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 8 | 5 | 1 | 2 | 17-8 | 16 |
6 | Bukaresti Steaua Steaua | 8 | 5 | 1 | 2 | 15-12 | 16 |
7 | Jászvásári Poli Jászvásár | 8 | 4 | 2 | 2 | 10-6 | 14 |
8 | Concordia Chiajna Chiajna | 8 | 4 | 1 | 3 | 17-9 | 13 |
9 | Resicabányai CSM Resicabánya | 8 | 4 | 1 | 3 | 17-10 | 13 |
10 | CS Afumaţi Afumaţi | 8 | 4 | 1 | 3 | 11-8 | 13 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 4 | 1 | 3 | 8-8 | 13 |
12 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 8 | 3 | 2 | 3 | 7-15 | 11 |
13 | Metalul Buzău Metalul | 8 | 3 | 1 | 4 | 8-8 | 10 |
14 | Bákói FC Bákó | 8 | 2 | 3 | 3 | 10-10 | 9 |
15 | CSM Slatina Slatina | 8 | 2 | 3 | 3 | 8-9 | 9 |
16 | CS Tunari Tunari | 8 | 1 | 3 | 4 | 8-14 | 6 |
17 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 8 | 1 | 3 | 4 | 6-12 | 6 |
18 | Besztercei Gloria Beszterce | 8 | 1 | 3 | 4 | 7-14 | 6 |
19 | Újszentesi SK Újszentes | 8 | 1 | 1 | 6 | 10-18 | 4 |
20 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 8 | 1 | 1 | 6 | 8-20 | 4 |
21 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 8 | 1 | 1 | 6 | 5-20 | 4 |
22 | Sellenberki SK Sellenberk | 8 | 0 | 2 | 6 | 6-15 | 2 |
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!