Nagyszerű időben kezdődött szombaton délután a mérkőzés, és az első húsz percben gyakorlatilag lefocizta a pályáról a csoportban éllovas házigazdáját az SZFC. Első támadásából már ziccert alakított ki, ám Taciuc fejese kevéssel fölé szállt.
A 13. percben veszélyes szabadrúgáshoz jutott az SZFC, Taciuc végezte el 17 méterről, ám lövése ezúttal sem találta el a kaput. Egy perccel később Iovu került óriási ziccerbe, ám a kapussal szemben nem tudta a hálóba lőni a labdát, nem sokkal később Berkeczi lövése kerülte el centikkel a nagyváradi hálót.
És ahogy a foci íratlan szabályaiban megtalálható, amíg az egyik fél nem tudja kihasználni lehetőségeit, a másik az elsőből betalál,
így történt a 18. percben, amikor ellentámadásba lendültek a hazaiak, és Mitrică nem hibázott. Gyorsan egyenlíthetett volna az SZFC, ám ziccerben, pár méterre a kaputól Crișan nem találta el a labdát. Rögtön büntetett a Luceafărul, Paraschiv fejelt a hálóba. A gólok után is az SZFC uralta a meccset, Izmană, Iovu, majd Pál lövése is mellé ment.
A második félidőben is többször is beszorította házigazdáját, ám a gól csak nem akart összejönni. Iovu ismét ziccerben hibázott, majd Crișan fejesét a gólvonalról mentették. A 75. percben végleg eldöntötték a hazaiak a három pont sorsát, újabb ellentámadás végén Maxin emelte át a labdát a kifutó Tudose felett. A hajrában még két nagy udvarhelyi lehetőséget lehetett feljegyezni, ám gólt nem.
Demény Norbert, az SZFC edzője. „Jóval több helyzetünk volt, mint nekik, az első húsz percben ha 3–0-ra vezetünk, senki sem vonta volna kétségbe.
Az egyik játékosunk négyszer került a kapussal szembe, de egyik lehetőségét sem tudta berúgni.”
Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el az SZFC, legközelebb ismét idegenben játszik, az ugyancsak a táblázat alsó felében található Dési Unirea vendége lesz.
Labdarúgó 3. Liga, 9. forduló:
Nagyváradi Luceafărul–Székelyudvarhelyi FC 3–0 (2–0).
gólszerzők Mitrică (18.), Paraschiv (21.), Maxin (75.)
SZFC: Tudose – Kovács, Crișan, Stăncuțu (Marucza, 28.), Berkeczi, Izmană, Jakab (Györgydeák, 66.), Pál, Taciuc, Iovu (Vékás, 55.), Dinu (Viorica, 66.).
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport, 9. forduló
| 2019. 10. 18., 15:00 | Váradszentmártoni SK | Dési Unirea | 5–1 |
| 2019. 10. 18., 15:00 | Kolozsvári CFR II. | Szászrégeni Avântul | 3–3 |
| 2019. 10. 18., 15:00 | Tordai Arieșul | Besztercei Gloria | 1–1 |
| 2019. 10. 19., 15:00 | Lénárdfalvi Comuna | Sellenberki Viitorul | 2–0 |
| 2019. 10. 19., 15:00 | Kudzsiri Metalurgistul | Zilahi SCM | 3–1 |
| 2019. 10. 19., 15:00 | Nagybányai Minaur | Gyulafehérvári Unirea | 1–0 |
| 2019. 10. 19., 15:00 | Alsógáldi Industria | Kolozsvári Sănătatea | 0–0 |
| 2019. 10. 19., 15:00 | Nagyváradi Luceafărul | Székelyudvarhelyi FC | 3–0 |
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lénárdfalvi Comuna | 15 | 10 | 4 | 1 | 40–16 | 34 |
| 2. | Nagybányai Minaur | 15 | 9 | 3 | 3 | 19–8 | 30 |
| 3. | Nagyváradi Luceafărul | 15 | 8 | 2 | 5 | 36–27 | 26 |
| 4. | Kudzsiri Metalurgistul | 15 | 7 | 5 | 3 | 21–16 | 26 |
| 5. | Sellenberki Viitorul | 15 | 6 | 7 | 2 | 23–19 | 25 |
| 6. | Besztercei Gloria | 16 | 7 | 4 | 5 | 17–19 | 25 |
| 7. | Szászrégeni Avântul | 16 | 5 | 7 | 4 | 27–21 | 22 |
| 8. | Tordai Arieșul | 15 | 5 | 7 | 3 | 19–16 | 22 |
| 9. | Váradszentmártoni SK | 15 | 7 | 1 | 7 | 29–29 | 22 |
| 10. | Dési Unirea | 16 | 6 | 3 | 7 | 19–24 | 21 |
| 11. | Kolozsvári Sănătatea | 16 | 5 | 5 | 6 | 22–21 | 20 |
| 12. | Gyulafehérvári Unirea | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–19 | 16 |
| 13. | Kolozsvári CFR II. | 15 | 4 | 3 | 8 | 21–32 | 15 |
| 14. | Székelyudvarhelyi FC | 16 | 2 | 4 | 10 | 11–28 | 10 |
| 15. | Zilahi SCM* | 16 | 4 | 3 | 9 | 21–32 | 9 |
| 16. | Alsógáldi Industria | 15 | 2 | 2 | 11 | 16–35 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!