Fontos összecsapás várt Marco Rossi legénységére szombaton este, ugyanis egy győzelemmel életben tartotta volna az esélyeit, hogy elcsípje a második helyet a csoportban. Hollandiának viszont szintén nagyon fontos volt a győzelem, a narancs mezes gárda pedig mindent meg is tett a három pont érdekében.
Bátran kezdte a találkozót a magyar nemzeti csapat, azonban igyekezett nagy hangsúlyt fektetni a védekezésre is. Sajnálatos módon a meccset beárnyékolta Szalai Ádám rosszulléte, akinek szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát és teljesen rendben van.
A folytatás után rögtön büntetőhöz jutott a házigazda, amit Weghorst magabiztosan értékesített. Az előny ellenére maradt támadásban Hollandia, a szünet előtt pedig ismét tizenegyest rúghatott, amit ezúttal Gakpo váltott gólra (2–0).
A fordulás után továbbra is a hazaiak uralták a játékot, a magyar csapat kisebb helyzeteket ugyan kidolgozott, de egyszer sem tudott túljárni Verbruggen eszén. A végeredmény 4–0 lett, és mivel kikapott a bosnyák válogatott, így Marco Rossi legénysége a harmadik helyen zár. Az utolsó játéknapon a magyarok a keddi zárófordulóban a csoportgyőztes németeket fogadják a Puskás Arénában.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!