Mintegy kétszáz néző volt kíváncsi az SZFC szezonrajtjára a sétatéri stadionban, és már a meccs elején gólnak tapsolhattak, a 4. percben Simó Csongor által kiharcolt tizenegyest Fülöp István értékesítette.

A megilletődött kezdés után a nagyjából 18-19 évesekkel felálló bákóiak nem álltak be védekezni, kiegyensúlyozott volt a játék, mindkét kapu előtt adódtak kisebb lehetőségek. Aztán a szünet előtt ismét zörrent a vendégek hálója, Balogh Szilárd kapta a labdát Fülöptől, egy passzcsellel elküldte védőit és a kapust is, majd a hálóba gurított.

A második játékrészben sokkal magabiztosabban játszott a házigazda, hamar növelte előnyét, Fülöp szabadrúgásból ívelt középre épp Szőke Lénárd fejére, aki a kapuba bólintott.

A háromgólos vezetés tudatában kissé visszább vett a nyomásból a házigazda, a vendégek pedig kétszer is közel jártak a gólhoz, előbb Albert Hunor védett ziccerben, majd a bal oldali kapufa mentette meg a góltól az SZFC-t. A meccset Simó Csongor zárta le, mintegy 25 méterről a rá jellemző módon tekert a kapuba.

Az SZFC magabiztos sikerrel kezdte a szezont, kiszállás következik, jövő szombaton a CSM Vaslui vendége lesz.

| 2025. 08. 29. 18:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Bákói FC II. Bákói FC II. | 4-0 |
| 2025. 08. 29. 18:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Jászvásári USV Jászvásári USV | 2-2 |
| 2025. 08. 30. 18:00 | CSM Adjud Adjud | Viitorul Onești Viitorul Onești | 1-1 |
| 2025. 08. 30. 18:00 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 7-1 |
| 2025. 08. 30. 18:00 | Știința Miroslava Miroslava | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 1-0 |
| 2025. 08. 30. 18:00 | Bucovina Rădăuți Rădăuți | CSM Vaslui CSM Vaslui | 0-2 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!