A Zalaegerszeg csütörtökön a hazai visszavágón 2–1-re kikapott a horvát NK Osijektől, így kettős vereséggel, 3–1-es összesítéssel búcsúzott. A horvát bajnokság bronzérmesére a Kolozsvári CFR-t kiejtő török Adana Demirspor vár a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjének következő körében.
A magyar bajnoki ezüstérmes Kecskemét is búcsúzott, miután hosszabbításban 3–1-es vereséget szenvedett a Riga FC vendégeként, így 4–3-as összesítéssel a lett csapat jutott tovább. A Kecskemét 12 év után szerepelt újra az európai kupaporondon, de ahogyan akkor az Európa Ligában, úgy most a Kl-ben sem sikerült továbblépnie a következő körbe.
A 100. nemzetközi kupamérkőzését játszó Debrecen hazai pályán kiharcolta a továbbjutást, miután a rendes játékidőben 2–1-re alulmaradt, majd a gól nélküli hosszabbítás után tizenegyesekkel múlta felül az örmény Alaskert csapatát. A DVSC a harmadik körben az osztrák Rapid Wiennel találkozik, amely csak most csatlakozik a küzdelmekhez.
A magyar bajnoki címvédő Ferencvárosi TC idegenben 2–0-ra legyőzte az ír Shamrock Rovers együttesét, így kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel lépett a következő körbe. Itt a máltai bajnok Hamrun lesz az ellenfele, amely ugyancsak kettős győzelemmel lépett tovább a georgiai bajnok Dinamo Tibilisi felett (2–1, 1–0).
ZTE FC–NK Osijek (horvát) 1–2 (0–1)
gólszerzők: Ikoba (82.), illetve Gergényi (9., öngól), Spoljaric (73.)
Továbbjutott: az NK Osijek kettős győzelemmel, 3–1-s összesítéssel.
Riga FC (lett)–Kecskeméti TE 3–1 (0–1, 2–1, 2–1) – hosszabbítás után
gólszerzők: Ngonda (62.), Mankenda (95.), Ngom (122.), illetve Vágó (7.)
Továbbjutott: a Riga FC 4–3-as összesítéssel.
Debreceni VSC–Alashkert (örmény) 1–2 (0–1, 1–2, 1–2) – 3–1 tizenegyesek után
gólszerzők Dzsudzsák (77.), illetve Ustinov (18.), Fatai (67.)
Továbbjutott: a Debrecen 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel.
Shamrock Rovers (ír)–Ferencvárosi TC 0–2 (0–1),
gólszerzők Zhariassen (31.), S. Mmaee (90.)
Továbbjutott: a Ferencváros kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!