Csütörtökön késő délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Ferencváros kihasználva azt, hogy mindkét labdarúgóklub Ausztriában edzőtáborozik, Bad Radkersburgban összehozott egy felkészülési jellegű találkozót. A két szakmai stáb megegyezése alapján kétszer hatvan perces félidőket játszottak.
Az első negyedórában a Fradi diktálta az iramot, mégis az első találatot a Sepsi OSK jegyezte, Matei lövése védhetetlenül csapódott a hálóba. A magyar bajnok rögtön válaszolhatott volna, de próbálkozásaik elkerülték a kaput, vagy védett Niczuly. A 39. percben pedig szintén egy átlövésből növelte előnyét a piros-fehér alakulat, Kalaku volt eredményes.
Amíg a Ferencváros az építkezéssel és a helyzetek kidolgozásával volt elfoglalva, ellenfele minden adódó szituációt kihasználva az első játékrészben 4–0-ra elhúzott. Coman közeli fejese, illetve Matei távoli bombája talált utat a kapuba.
A második felvonás elején aztán összejött a szépítés, fokozatosan őrölte fel ellenlábasát a Ferencváros. Ekkor is sokkal többet voltak játékban, a 96. és a 101. percben Bassey és Kehinde kihasználta a védők könnyelműségét, így 4–3-ra felzárkóztak.
Az utolsó pillanatban pedig az egyenlítést is összehozták Kehide révén, a Fradi többet támadott, beszédes adat, hogy Gyenge volt a Sepsi OSK legjobbja a második felvonásban, annak ellenére, hogy négy gólt kapott.
Összességében remek tesztmeccs volt mindkét fél számára.
Labdarúgó felkészülési mérkőzés:
Ferencváros–Sepsi OSK 4–4 (0–4).
Gólszerzők: Loncar (71.), Bassey (96.), Kehinde (101., 120.) illetve C. Matei (17., 60.), Kallaku (39.), Coman (48.).
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!