Székes Károly és Constantin Lungu edzők együttese legutóbb a víkendtelepi Sportakadémia pályáján negyedosztályos ellenfelével, Marosludassal találkozott, amelyet fölényesen, 5–2 arányban győzött le.
Ezt megelőzően a marosvásárhelyiek még három felkészülési meccset játszottak, ebből kettőt megnyertek – a Radnóti SK-t 3–2-re és Szovátát 4–2-re verték –, illetve egyet elveszítettek Nyárádtővel (0–1) szemben.
A 3. Ligába való feljutásra pályázó Marosvásárhelyi VSK Facebook-oldalának tájékoztatása szerint augusztus 22-én közlik azt a végleges játékoskeretet, amellyel nekivágnak a negyedosztályos bajnokságnak.
Ezelőtt azonban az együttes megismeri menetrendjét, a Megyei Labdarúgó-szövetség ugyanis ezekben a napokban kell megtartsa a bajnokság sorsolását.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!