Hirdetés

Neagoe elégedetlen a játékosok teljesítményével

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2018. szeptember 22., 10:55

A mérkőzés hosszabbításának utolsó percében szerzett találattal egy pontot otthon tartott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely pénteken este az eddig nyeretlen FC Voluntari együttesét fogadta hazai pályán a labdarúgó 1. Liga 9. fordulójában.

2018. szeptember 22., 10:55

Nagy lehetőség előtt állt a Sepsi OSK, hiszen a piros-fehérek győzelmük esetén ideiglenesen a bajnoki rangsor élére állhattak volna, két ponttal megelőzve a listavezető FCSB csapatát.

Már az első percekben biztató jelek mutatkoztak erre nézve, hiszen a háromszékiek támadásaival indult az FC Voluntari elleni találkozó. Előbb Sato távoli lövése szállt el a kapu fölött, majd Tandia került lövőhelyzetbe, de próbálkozását Vâtcă hárítani tudta.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Eugen Neagoe tanítványai azonban az első félidőre ezzel el is lőtték a puskaporukat, a vendégek pedig fokozatosan átvették a játék irányítását, és jelezték, hogy nem védekezni érkeztek Sepsiszentgyörgyre.

A 12. percben Căpățînă ívelt a baloldalról a hosszú sarok irányába, ahol Balaur fejelhetett kapura, Niczuly rosszul ütötte ki a labdát, amely Malfleury elé pattant, a francia csatár azonban elügyetlenkedte a lehetőséget.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A folytatásban sem akart összeállni az OSK játéka, többnyire az Ilfov megyeiek kezdeményeztek, és ennek következményeként a 28. percben meg is szerezték a vezető találatot:

Behlameur passzolt a Viera mellől kiugró Malfleury elé, aki egy pontos lövéssel bevette Niczuly kapuját (0–1).

A bekapott gól után sem találtak magukra a piros-fehérek, és a 34. percben ugyancsak Malfleury növelhette volna a vendégek előnyét, de ezúttal Niczulynak sikerült megakadályoznia ebben. A szentgyörgyiek a félidő vége felé kezdtek ébredezni, de csak a 40. percben jegyezhettünk egy lehetőséget, amikor Vașvari került helyzetbe, azonban lövése nem talált célba.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Szünet után már határozottabban támadtak Eugen Neagoe tanítványai, a közönség pedig hajszolta kedvenceit, akik először az 55. percben jártak közel az egyenlítéshez. Ekkor Fülöp szabadrúgásból csavart kapura, a pipába tartó labdát azonban Vâtcă szögletre ütötte.

Hét perccel később egy sarokrúgást követően Jovanović pörgette kapu felé a játékszert, de a vendégek hálóőre ismét bemutatott egy látványos védést.

Hirdetés

A folytatásban is rohamoztak Eugen Neagoe tanítványai, de igazán nagy helyzetig nem jutottak, mi több a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez. A 68. percben egy ellentámadást követően Malfleury került helyzetbe, de középre tartó lövését Niczuly védte, majd a 88. percben a csereként beállt Gadze tette próbára a háromszékiek kapusát, aki ismét bravúrral hárított.

Az Ilfov megyeiek már idénybeli első győzelmüket készültek ünnepelni, amikor a mérkőzés hosszabbításának utolsó percében szinte a semmiből egyenlített az OSK: a vendégek tizenhatosának közelében egy előrevágott labdára többen is felugrottak fejelni,

a nagy kavarodás után pedig elsőként Tandia csapott le a pattogó labdára, és védhetetlenül lőtt Vâtcă kapujába (1–1).

Az utolsó pillanatban szerzett találattal a háromszékieknek egy pontot sikerült megmenteniük, amivel pontszámban beérték a listavezető FCSB csapatát, de elszalasztották azt a lehetőséget, hogy ha ugyan ideiglenesen is, de a bajnoki rangsor élére álljanak.

A piros-fehérek jövő héten bekapcsolódnak a Román Kupa küzdelemsorozatába is, kedden délután 16.30-kor a Temesvári ASU Poli otthonában lépnek pályára, az 1. Liga következő játéknapján pedig a Bukaresti Dinamo vendégei lesznek. Ez utóbbi mérkőzés szeptember 28-án, pénteken 21 órakor kezdődik.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

„Végül is jó, hogy nem kaptunk ki, és sikerült még egy pontot hozzátennünk az eddig szerzettekhez. Újabb fontos mérkőzések következnek, és most ezekre kell összpontosítanunk. Elégedetlen vagyok, mert ma este gyengén játszottunk.

Ez volt a negyedik hazai környezetben lejátszott meccsünk, és ezen mutattuk a legszerényebb játékot.

De még így is nekünk van a legjobb védelmünk. Ma úgy alakult, hogy sokat hibáztunk, minden játékos tudásán alul szerepelt, de bízom abban, hogy ezek a hibák nem fognak megismétlődni” – nyilatkozta a mérkőzést követően Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Labdarúgás, 1. Liga, 9. forduló, Sepsiszentgyörgy, 3500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Voluntari 1–1 (0–1),
gólszerzők: Malfleury (28.), illetve Tandia (90+6.).
Sepsi OSK: Niczuly – De Moura, Viera, Jovanović, Sato – Vașvari, Velev (Mensah, 72,), Drăghici (Hamed, 61.), Fülöp, Nouvier (Simonovszki, 46.) – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.
FC Voluntari: Vâtcă – Ricardinho, Balaur, Zgrablić, Vlad – Răuță, Laïdouni, Căpățînă (Ciucur, 81.), Belahmeur (Sesar, 90+3.), Gheorghe – Malfleury (Gadze, 75.). Edző: Dinu Todoran.
Sárga lap: Velev (22.), Tandia (41.), Simonovszki (63,), Fülöp (87.), illetve Ricardinho (30.), Căpățînă (47.), Vlad (64.), Laïdouni (90+4.), Vâtcă (90+5.).
Játékvezetők: George Găman (Craiova), Dragoş Iliescu (Craiova), Florin Păunescu (Râmnicu Vâlcea).

További mérkőzések

Péntek
Jászvásári Poli CSM–Bukaresti Dinamo 1–0 (1–0),
gólszerző: Dylan Flores (38.).

Szombat
15.00 Nagyszebeni Hermannstadt–Kolozsvári CFR
18.00 FC Botoșani–Concordia Chiajna
21.00 Universitatea Craiova–FC Viitorul

Vasárnap
21.00 FCSB–Dunărea Călărași

Hétfő
21.00 Astra Giurgiu–Medgyesi Gaz Metan

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!