HIRDETÉS

Neagoe: „megérdemelt győzelmet arattunk” – videó

Jobban alkalmazkodtak a háromszéki játékosok a rossz körülményekhez
Fotó: Facebook/Dunărea Călărași

2018. december 16., 18:52

Hazai veresége után kiütéses győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 20. fordulójában a Dunărea Călărași vendégeként. A háromszékiek ezzel a sikerrel ismét visszakapaszkodtak a rangsor felsőházi rájátszást érő ötödik helyére.

2018. december 16., 18:52

A decemberi csapadékos időjárás nem kerülte el a Duna-parti várost sem, vizes, sáros pályára vonult ki a két csapat, és már előre lehetett számítani arra, hogy nem fogunk látványos játékot látni.

A kedvenceit elkísérő Székely Légió biztatása mellett azonban bátran kezdtek a piros-fehérek, és Tandia révén már a 2. percben jelezték, hogy a győzelem szándékával érkeztek. Néhány perccel a francia csatár sikertelen próbálkozása után a túloldalon Mediop került helyzetbe, de ő is pontatlanul célzott.

A hazaiak próbálták tartani a labdát, és sikerült is mezőnyfölényt kialakítaniuk, azonban a vezető találatot a háromszékiek szerezték meg. A 18. percben De Moura a jobboldalról ívelt középre, ahol Simonovski a kapunak háttal állva szelídítette meg a labdát,

hátulról pedig érkezett Nouvier, aki egy csellel a bal lábára igazította, majd a kapus mellett a hálóba helyezte a játékszert (0–1).

•  Fotó: Facebook/Dunărea Călărași Galéria

Fotó: Facebook/Dunărea Călărași

A folytatásban kitámadtak a Duna-partiak, többnyire pontrúgásokból veszélyeztettek, azonban az OSK védelme állta a sarat. A hazaiak az első félidő hosszabbításában hagyták ki legnagyobb lehetőségüket, amikor egy szögletet követően Wallace fejelhetett, de Niczuly a helyén állt.

Szünet után a piros-fehérek kapták el jobban a fonalat, és az 53. percben sikerült is megduplázniuk az előnyüket: Tandia passzolt a tizenhatos vonalán helyezkedő Simonovskihoz,

aki sokat nem gondolkodott, hanem mesterien csavart a hosszú sarokba, esélyt sem adva a hazai kapusnak (0–2).

A második találat megszerzése után is támadásban maradtak a piros-fehérek, és alig három perc elteltével ismét zörgött a háló. Ekkor Rus iramodott a jobboldalon, laposan középre küldte a labdát, a jól helyezkedő Simonovski pedig ezúttal sem hibázott (0–3).

A háromgólos vezetés tudatában Eugen Neagoe tanítványai visszavettek a ritmusból,

a hazaiak viszont erőtlenül támadtak, megoldások hiányában távoli lövésekkel próbálkoztak, amelyek semmilyen veszélyt nem jelentettek Niczuly kapujára.

Már-már kezdett unalomba fulladni a mérkőzés, amikor a 73. percben a Duna-partiak szépíthettek volna: egy kapu előtti kavarodás nyomán a labda a Dobrosavlevici elé pattant, aki azonban közelről a kapu fölé emelt.

Az utolsó negyedórában viszont már csak egy csapat maradt a pályán, a háromszékiek egyértelműen uralták a játékot, a hazaiak pedig csak tehetetlenül rohangáltak a pályán.

•  Fotó: Facebook/Dunărea Călărași Galéria

Fotó: Facebook/Dunărea Călărași

A piros-fehérek elsősorban a labdatartásra helyezték a hangsúlyt, ami a nehéz pályán egyáltalán nem volt könnyű feladat, de ennek ellenére remekül boldogultak, és akár növelhették is volna előnyüket.

A 78. percben Nouvier beadása találta meg Velevet, akinek fejesét védte Lungu, majd tíz perccel később egy szép támadás után Sato került helyzetbe, de a hazaiak hálóőre ismét hárított.

Meggyőző játékkal, megérdemelt sikert aratott a Sepsi OSK,

és a győzelem a 47. születésnapját ünneplő Diószegi László számára minden bizonnyal a legszebb ajándékot jelentette.

A meccs végén pedig a lelátóról is szólt a klubelnöknek a „boldog, boldog születésnapot”, aki biztosan szeretne még sok ilyen szép napot megérni.

A téli szünet előtt a háromszékiekre még egy hazai mérkőzés vár, december 21-én, pénteken 20 órakor hazai környezetben fogadják a Concordia Chiajna csapatát.

A mérkőzés összefoglalója:

Mestermérleg

Eugen Neagoe, Sepsi OSK: „Mondhatjuk, hogy kényelmes győzelmet arattunk, de teljes mértékben meg is érdemeltük, akár több gólt is lőhettünk volna.

Elégedett vagyok a fiúk hozzáállásával, nagyon hamar alkalmazkodni tudtak a nehéz pályához.

A sikert a klubelnöknek ajánlottuk, aki ma ünnepli 47. születésnapját. Azt mondta nekem, hogy a legszebb nap az életéből. A táblázatban elfoglalt helyünk semmi mást, csak a valóságot tükrözi.”

Dan Alexa, Dunărea Călărași: „Az első bekapott gól után még nem adtuk fel. Nyolc szögletünk is volt, és szünetig egyenlítenünk kellett volna.

A második gól viszont ólomba öntötte a játékosok lábát, az utolsó félórában nevetségesekké váltunk. Mentálisan leblokkoltunk, ez az igazság.

Nincsenek olyan játékosaink, akik a nehéz helyzeteket kezelni tudnák. Válságban vagyunk, mert bármit is teszünk, nem vagyunk képesek betalálni.”

Labdarúgó 1. Liga, 20. forduló, Călărași, Ion Comșa Stadion:
Dunărea Călărași – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–3 (0–1),
gólszerzők: Nouvier (18.), Simonovszki (53., 56.)
Călărași: Lungu – Gligorov, Dobrosavlevici, Wallace, Mendy – Munteanu (Honciu, 62.), Simion, Bourceanu (Cucu, 46.), Carnat (Clemence, 46.) – Mediop, Souda. Edző: Dan Alexa.
Sepsi OSK: Niczuly – De Moura, Viera, Jovanović, Ștefan (Drăghici, 79.) – Rus (Velev, 57.), Karnickij, Nouvier, Vașvari, Tandia (Sato, 65.) – Simonovszki. Edző: Eugen Neagoe.
Sárga lap: Simion (49.), Dobrosavlevici (82.), illetve Tandia (21.), Rus (45+1.), Nouvier (72.)
Játékvezetők: Ovidiu Hațegan (Arad), Radu Ghinguleac (Bukarest), Mircea Grigoriu (Bukarest).

További eredmények:
Concordia Chiajna–Jászvásári Poli 3–6 (1–2)
Voluntari–Astra 1–1 (0–0)
Medgyesi Gaz Metan–Hermannstadt 0–2 (0–1)
Bukaresti Dinamo–CS U Craiova 3–0 (1–0)

FC Botoșani–FCSB – vasárnap, 20 óra
FC Viitorul–Kolozsvári CFR – hétfő, 20 óra

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Magyar nemzetiségűek képviselték Romániát, négy érmet szereztek az Eb-n

Magyarország bizonyult a legjobbnak, Románia a második helyen zárta a szerbiai Óbecsén megrendezett asztali-labdarúgó Európa-bajnokságot. A csapat két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a viadalon.

Megvált kapusától a Sepsi OSK

A tapasztalt hálóőr nagyon keveset játszott a sepsiszentgyörgyi csapatnál. A klub csütörtökön jelentette be, hogy Dinu Moldovan már nem a keret tagja.

Székelyhon

Elhunyt Holló Gergely onkológus

Hosszú betegség után elhunyt Holló Gergely onkológus, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szakorvosa. Évek óta vezette a csíkszeredai egészségügyi intézmény onkológiai osztályát.

`
Krónika

Kijev tüzet okád, a román külügy elhatárolódik, miután Georgescu közölte: ukrán területeket csatolna el

Kijevben és Bukarestben is kiverte a biztosítékot a tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu, miután egy interjúban kijelentette: jelenleg Ukrajnához tartozó területeket csatolna Romániához.

Krónika

Kólibaktériummal fertőzött sajtot hív vissza az egyik nagy áruházlánc

A Carrefour bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a Morbier 250G RDF sajtcsaládot az Escherichia coli baktérium feltételezett jelenléte miatt – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) <a href="https://www.ansvsa.ro/wp-content/uplo

Főtér

Az erdészeti társaságnál nem látják a pénztől az erdőt – hírek kedden

Megvan az első bűnbak az ellopott román aranykincs ügyében. Klaus Iohannis pedig hiába készült a 9 millió euróból felújított luxusvillába, mert máshol fog lakni.

Ez is érdekelheti

Tovább lőtte magát a Ferencváros, elmaradt az FCSB bravúrja

A magyar és a román bajnok is a rájátszásban lesz érdekelt a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakaszában. A Ferencváros győzelemmel, az FCSB vereséggel zárta a főtáblás küzdelmeket.

Megvált kapusától a Sepsi OSK

A tapasztalt hálóőr nagyon keveset játszott a sepsiszentgyörgyi csapatnál. A klub csütörtökön jelentette be, hogy Dinu Moldovan már nem a keret tagja.

Kilencgólos felkészülési meccset játszott az FK Csíkszereda a Sepsi OSK farmcsapatával

Látványos felkészülési labdarúgó-mérkőzés helyszíne volt csütörtök kora délután Csíkszereda. A labdarúgó 2. Liga éllovasa, a helyi FK, sokgólos összecsapáson egy góllal nyert a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. csapata ellen.

Az FCSB a nyolcaddöntőért, a Ferencváros a továbbjutásért száll harcba

Az utolsó játéknap következik a labdarúgó Európa-liga főtábláján, eldől, hogy mely 24 gárda marad versenyben. Az FTC és az FCSB egyaránt hazai környezetben játszik csütörtökön este, ráadásul a tét hatalmas.

Bizakodva várják a bajnoki folytatást az NB I-ben vitézkedő székely labdarúgók

Lejárt a pihenő, az elkövetkezendő hétvégén a csapatok visszatérnek a pályára a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Pászka Lórándot, a Fradi védőjét, valamint Fejér Bélát, a Szpari kapusát kérdeztük, hogy miképp zajlott a felkészülés.

Tizenhat csapat nevezett a Csík körzeti teremtornára

Székelyföld legújabb sportcsarnokában, Csíkszentmihályon rendezik meg február második hétvégéjén az 5. ligás csíkszéki futballcsapatok idei teremtornáját.

Magyar élvonalbeli csapattal játszott döntetlent az FK Csíkszereda női együttese

Lejátszotta második idei felkészülési mérkőzését a Magyarországon edzőtáborozó FK Csíkszereda női csapata. Kollár Péter tanítványai szerdán délután döntetlent értek el a magyar élvonalban szereplő Puskás Akadémia ellen.

Négy és fél év után edzősködik újra a hazai élvonalban Vasile Miriuță

Az egykori magyar válogatott labdarúgó, Vasile Miriuță vette át a Szuperligában a bennmaradásért küzdő Jászvásári Poli irányítását. Edzőváltás történt az Universitatea Craiovánál is, a klub korábbi trénere tért vissza a kispadra.

Egyetlen csapat kapott ki az élbolyban, továbbra sem dőlt el semmi a Szuperligában

Újabb játéknapot rendeztek a labdarúgó Szuperligában, leginkább papírforma eredmények születtek. A tabella első felében elhelyezkedő gárdák közül csak az oltyánok kaptak ki, továbbra is négy csapat pályázik a hatodik helyre, köztük a Sepsi OSK-val.

Felőrlik az anyagi gondok a klubokat a 2. Ligában

Egyre több csapat küzd komoly anyagi gonddal a labdarúgó 2. Liga mezőnyében. A bajnokságból hamarosan a második klubot fogják kizárni, és máshol is sorra távoznak a játékosok az elmaradt fizetések miatt.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!