A labdarúgó Szuperliga, az élvonal soron következő, 2025–2026-os idénye pontosan egy hónap múlva, július 11-én, pénteken kezdődik. Ezen a napon két két mérkőzést játszanak majd.
Az, hogy melyik kettő lesz, még nem tudni, az új évad menetrendjét a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) bukaresti székhelyén sorsolják június 25-én, vagyis 16 nappal az idény nyitómeccse előtt.
Eddig az időpontig minden csapatnak hitelesítenie kell a stadionját, ahol pályára lép a bajnokágban.
13 év után újra négy bukaresti együttes szerepel majd az élvonalban. Legutóbb a 2011–2012-es szezonban fordult elő, hogy a FCSB, Dinamo, Rapid és a Sportul Studențesc egyszerre volt az első osztályban. Most is ott lesz a FCSB, Dinamo és Rapid, hozzájuk pedig a Metaloglobus csatlakozik.
Az LPF több szempontot is figyelembe vesz majd a sorsolás elkészítésénél. Az egyik legfontosabb az, hogy két csapat ugyanabban a stadionban, Clinceni-ben játssza hazai meccseit: az Unirea Slobozia és a Metaloglobus, így ők nem szerepelhetnek ugyanabban a fordulóban hazai pályán. Egyelőre az is biztos, hogy három csapat más településen játszik hazai meccset, a két gárda mellett az FC Argeș Mioveni-t jelölte meg hazai környezetnek.
Valószínű, hogy a liga idén is megtartja azt a gyakorlatot, hogy az európai kupákban szereplő csapatok egymás ellen ne játszanak, amíg tartanak a selejtezők – vagyis júliusban és augusztusban. Romániát négy csapat képviseli Európában az FCSB, a Kolozsvári CFR, az Universitatea Craiova és a Kolozsvári U.
A szezon első szakaszában 8 fordulót rendeznek meg, mielőtt az első válogatott szünet következik, amely augusztus 30–31. utáni hétvégén lesz.
Újoncként ott van a mezőnyben az FK Csíkszereda. Az Ilyés Róbert által irányított együttes hétfőn vágott neki a felkészülési időszaknak.
Ami az élvonal versenykiírását illeti, megegyezik a megszokottal, azaz az alapszakaszban oda-visszavágókat rendeznek, ezt követően az első hat helyezett a rájátszás felsőházában verseng a bajnoki címért, a többi nyolc az alsóházban a kiesés elkerüléséért néz farkasszemet.
FCSB,
Kolozsvári CFR,
Kolozsvári U,
U Craiova,
Bukaresti Rapid,
Bukaresti Dinamo,
Nagyszebeni Hermmanstadt,
Petrolul Ploiești,
Arai UTA,
Konstancai Farul,
Galaci Oțelul,
FC Botoșani,
Unirea Slobozia,
FK Csíkszereda,
FC Argeș,
Bukaresti Metaloglobus.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!