A hazai pályán játszó marosvásárhelyi csapat korán hátrányba került, de harmincöt percig viszonylag jól tartotta magát, a második félidőre aztán kicsit elfáradtak a játékosok, és nem tudták elkerülni a nagyarányú vereséget.
Székely András, a Marosvásárhelyi Ladies elnöke: „Tapasztalatlan még a csapatunk, Székelyudvarhely a bajnokság első három-négy együttese közé tartozik. Számunkra nem kedvező a szezonkezdet, hiszen hétvégén a bajnoki címvédő Kolozsvári Olimpia otthonában játszunk, majd a Galaci Universitatea lesz az ellenfelünk”.
Az együttes augusztus elején kezdte el a felkészülést, de a játékosok családi programjai miatt nem volt együtt teljesen a csapat, a múlt héten négy labdarúgó is hiányzott a felkészülésen. Továbbá, a keretből a Vasas Feminához tartozó két labdarúgó a megegyezés alapján nem játszhatott saját klubja ellen.
Az 1. Ligában újonc Ladies keretét a marosvásárhelyi és környéki játékosok mellett hat székelyudvarhelyi labdarúgó alkotja, a csapat egyértelműen a bennmaradást tűzte ki célul.
„Fiatal a csapatunk, az egyik legfiatalabb az élvonalban, mérkőzésről mérkőzésre szeretnénk fejlődni. Nagy a különbség a másodosztály és az élvonal között, de amennyiben a keretet meg tudjuk tartani, nem lehet gond, reméljük, hogy sikerül bennmaradnunk” – nyilatkozta a klubelnök.
Székely András rámutatott, hogy a klub anyagi helyzete még nem világos, számítanak a helyi polgármesteri hivatal támogatására. Két hónapja ezen dolgoznak, 100 ezer lej értékű támogatásról van szó, de sajnos még semmi előrelépésre nem jutottak.
Mint elárulta, havi 20-25 ezer lejre lenne szükségük ahhoz, hogy normálisan végig tudják vinni a bajnokságot,
ebbe beletartoznak a fizetések, a kiszállások, a székelyudvarhelyi játékosok elszállásolása és az étkezés. Összesen 160 és 200 ezer lej kellene ahhoz, hogy egy középmezőnyhöz tartozó csapatot működtessünk az élvonalban” – mutatott rá a Ladies elnöke.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!