
Nagy érdeklődés övezte a vasárnap esti sepsiszentgyörgyi összecsapást, amelyet félház előtt rendeztek, nagyjából négyezer néző foglalt helyet a lelátókon.
A találkozó elején leginkább csak pontrúgások után forogtak veszélyben a kapuk, hazai oldalon Aganovic szabadrúgásból, a vendégektől Miron szögletet követően fejjel próbálkozott.
A legnagyobb helyzetük a 29. percben a házigazdáknak volt,
Damașcan megpattant lövése után Achahbar elé került a labda, az FCSB cserekapusa, Târnovanu nagyot védett.

A szünethez közeledve a Sepsi OSK uralta a játékot, több kisebb lehetősége is akadt, de az utolsó passzba hiba csúszott.
A szünetben a sepsiszentgyörgyi szurkolók plüssállatokat dobáltak a pályára, a klub ezeket nehéz sorsú gyerekeknek adományozza.

A szünetet követően is veszélyesebben játszott a Sepsi OSK, Acahahbar és Eder Gonzalez is helyzetbe került, mindkétszer a vendégek kapusának kellett közbeavatkoznia.

A 66. percben a háromszékiek szakvezetője, Cristiano Bergodi reklamálás miatt piros lapot kapott,
miután nem értett egyet Adrian Cojocaru játékvezető döntésével, aki nem ítélt tizenegyest Luckassen és Radunovic párharcában.

Ezt követően az FCSB is betalálhatott volna, szöglet után Oaidă remek megmozdulása végén a labda a felső lécen pattant.
A hajrában is megnyerhette volna a meccset a Sepsi OSK,
de Târnovanu előbb Golofca, majd Achahbar lövésénél is nagyot mentett.
Az utolsó lehetőség a fővárosiak előtt adódott, Crețu azonban csúnyán fölé lőtt.

A játék képét figyelembe véve a sepsiszentgyörgyi csapat többet érdemelt volna, és a nézősereg is elégedett volt a látottakkal, ezt a „Szép volt fiúk” rigmussal fejezte ki.
Ezzel a döntetlennel a Sepsi OSK továbbra is hat pontos távolságra van a felsőházi rájátszástól, míg az FCSB hátránya immár tíz pontra nőtt az éllovas Kolozsvári CFR mögött, amely ugyancsak vasárnap 1–0-ra nyert az FC Argeș ellen.
| 2021. 12. 20. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Konstancai Farul Farul | 0-2 |
| 2021. 12. 17. 20:30 | FC Voluntari Voluntari | Aradi UTA UTA | 2-1 |
| 2021. 12. 18. 18:00 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | Universitatea Craiova U Craiova | 1-1 |
| 2021. 12. 18. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | FC Botoșani Botoșani | 1-1 |
| 2021. 12. 19. 13:30 | Academica Clinceni Clinceni | Chindia Târgoviște Chindia | 0-1 |
| 2021. 12. 19. 16:00 | Kolozsvári CFR CFR | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1-0 |
| 2021. 12. 19. 20:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FCSB FCSB | 0-0 |
| 2021. 12. 20. 17:30 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | CS Mioveni Mioveni | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 21 | 19 | 0 | 2 | 32-8 | 57 |
2 | FCSB FCSB | 21 | 14 | 5 | 2 | 38-17 | 47 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 21 | 11 | 4 | 6 | 25-20 | 37 |
4 | FC Botoșani Botoșani | 21 | 8 | 10 | 3 | 21-19 | 34 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 21 | 9 | 5 | 7 | 36-23 | 32 |
6 | Konstancai Farul Farul | 21 | 9 | 5 | 7 | 23-13 | 32 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 21 | 8 | 8 | 5 | 26-21 | 32 |
8 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 21 | 8 | 4 | 9 | 19-18 | 28 |
9 | Aradi UTA UTA | 21 | 6 | 9 | 6 | 17-15 | 27 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 21 | 5 | 11 | 5 | 21-18 | 26 |
11 | Chindia Târgoviște Chindia | 21 | 5 | 7 | 9 | 13-17 | 22 |
12 | CS Mioveni Mioveni | 21 | 5 | 6 | 10 | 13-27 | 21 |
13 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 21 | 5 | 5 | 11 | 17-25 | 20 |
14 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 21 | 4 | 7 | 10 | 15-21 | 19 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 21 | 3 | 3 | 15 | 15-43 | 12 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 21 | 2 | 5 | 14 | 15-41 | 11 |
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!