Hirdetés

Nagyobb előny a Fradinál, kisebb a CFR-nél

Hármat vágtak hazai környezetben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2019. július 24., 23:14

Minkét bajnokcsapat érvényesítette a hazai pálya előnyét a labdarúgó BL selejtezőkörében. A Ferencváros nagy, a kolozsváriak kis lépést tettek.

2019. július 24., 23:14

Szerdán este lépett pályára a magyar és a román címvédő a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező 2. körének odavágóján. Mind a Ferencváros, mind pedig a Kolozsvári CFR hazai pályán szerepelt, az ellenfelek a máltai Valetta FC, illetve az izraeli Maccabi Tel Aviv voltak.

Hirdetés

Budapesten az első tíz percet leszámítva csak egyetlen gárda volt a pályán, irányította a mérkőzést, építette támadásait, ez pedig a Fradi volt. Csak idő kérdése volt, hogy mikor veszik be először a vendégek kapuját.

A 19. percben tört meg a gólcsend a ciprusi védő saját kapujába fejelt egy szögletet követően. A szünetig Lanzafame növelte az előnyt – egy jogosan megítélt tizenegyest értékesített.

A visszavágó csak formalitásnak tűnt, miután a zöld-fehérek a második felvonásban sem adtak alább. Lanzafame második találata már azt jelentette, hogy 3–0 állt az eredményjelzőn. A Valetta FC a végjátékban a semmiből szépített, de így sem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyarok továbbjutása.

Omrani volt ezúttal is a gólszerző •  Fotó: Kolozsvári CFR Galéria

Omrani volt ezúttal is a gólszerző
Fotó: Kolozsvári CFR

Sokkal kiegyensúlyozottabb volt a kincses városban rendezett összecsapás. A Kolozsvári CFR pontrúgásból szerezte meg a vezetést, gólgyárosa, Omrani bólintott közelről a hálóba. Az izraeli válogatott gerincét adó ellenlábas a pihenő előtt egyenlíthetett volna, Ofoedu kapáslövése épp fölé szállt.

A második felvonásban a Maccabi berendezkedett a hazaiak térfelére, akik jól állták a sarat. Ellentámadásokat indítottak, Rondon előtt volt a lehetőség, hogy kettőre növelje az előnyt. Meddő mezőnyfölényben játszott a Tel Aviv, a visszavágó teljesen nyílt maradt ebben a párharcban.

Folytatás egy hét múlva.

Labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező, 2. kör, odavágó:

Ferencváros–Valetta FC 3–1 (2–0)
Gól: Bonello (19., öngól), Lanzafame (36., büntetőből és 59.), illetve Messias (85.).

Kolozsvári CFR–Maccabi Tel Aviv 1–0 (1–0)
Gól: Omrani (22.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!