HIRDETÉS

Nagy pofont kapott otthon az FK Csíkszereda

Győztek a vendégek, és pontszámban beérték a csíkiakat
Fotó: Gábos Albin

2018. október 12., 18:17

Hatpontos összecsapáson súlyos vereséget szenvedett a csoport élén álló hazai együttes. Ráadásul a másik üldöző is közelített.

2018. október 12., 18:17

Hazai környezetben lépett pályára az FK Csíkszereda a labdarúgó 3. Liga 5. csoportjának nyolcadik játéknapján. Az ellenfél a Lénárdfalvi AFC volt, a rangsor második helyéről, három pont lemaradással indította a párharcot. Szép, napsütéses időben, kitűnő gyepszőnyegű pályán kezdődött el a csoport rangadója a csíki stadionban, amelyre azonban – meglepetésre –

nem teltek meg teljesen a lelátók.

Az első támadást az FK vezette, a mintegy 30 méterről kiharcolt szabadrúgást eltaktikázták, nem tudtak helyzetet kialakítani. Rá egy percre a vendégek előtt adódott gólszerzési lehetőség, Micaș kapáslövését Bordás, a csíki kapus bravúrral mentette.

HIRDETÉS

Kiegyensúlyozottnak tűnt az első félidő játéka, azonban az FK Csíkszereda védelme átjáróház volt, a vendégek négy helyzetből három gólt szereztek. A 17. percben egy bal oldali, kapu elé ívelt labdára Oșan ugrott a legmagasabbra, és közelről a csíki kapuba fejelte (0–1).

A találatot követően kitámadott az FK, rohamozta a lénárdfalviak kapuját, a 23. percben egy szabadrúgást, majd egy szögletet harcolt ki a csíki együttes, a szögletből viszont ellentámadás lett,

a vendégek villámgyors támadása góllal zárult, egy szép passzjáték után közelről pöccintették be (0–2).

Szépíthetett volna az FK, a 26. percben Magyari fejese a kapufát találta el, majd három perccel később Mitra fejelt fölé. A 33. percben újabb rövidzárlat volt a csíki védelemben, a vendégek azt csináltak, amit akartak a rohangáló hazai játékosok között. Egészen az alapvonalig vitték a labdát, a kapu elé gurított játékszert pedig egyik FK-játékos sem tudta kirúgni, így a vendégcsapat az üres kapuba belőtte a harmadik gólt (0–3).

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Az első játékrész hátralévő perceiben végig az FK támadott, de csak egyszer tudtak veszélyesek lenni a kapura, ám akkor is Eder fejesét simán védte Bota, a vendégek hálóőre.

Szünet után kettős cserével próbálkozott a csíki szakvezetés, Csegőldi és Jebari lépett pályára,

és bár ebben a játékrészben is többet kezdeményezett a hazai gárda, kevés gólhelyzetet alakított ki, és azokat a vendégek védelme mind bravúrral hárította.

Az 53. percben Jebari beadást Magyari fejelte kissé mellé, a 75. percben Jebari mintegy 25 méterről elvégzett szabadrúgását a felső kapufa alól mentette szögletre Bota, a 90. percben pedig Eder fejesét a kapuvonalról lőtték ki a máramarosi védők. A vendégeknek is volt egy nagy gólhelyzetük, Fabio a 64. percben utolsó védőként egy tiszta becsúszószereléssel menteni tudott.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A hazai csapat nagyon akart, végig hajtott, küzdött, játéka görcsös volt, a mérkőzés első felében pedig a védelem nem állt a helyzet magaslatán.

A vendégek taktikája tökéletesre sikerült. A győztes csapat edzője az a Romulus Buia, aki az 1990-es években többek között a Craiovai U játékosa volt, majd Belgiumban is légióskodott, két alkalommal a román felnőtt válogatottban is pályára lépett.

Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője: „Sajnos kikaptunk, csúnya vereséget szenvedtünk, de nem is csoda, hiszen gyerekes tévedéseket követtünk el, főleg a védelemben.

Ha fel akarunk jutni, magasabb szinten akarunk szerepelni, akkor ilyen tévedéseket nem szabad elkövetni.

Nincs idő sokat sírni. Ha igazi székelyek vagyunk, és azok akarunk lenni, akkor biztos, hogy fel tudunk állni ebből a vereségből.

Ehhez gerinc kell, férfiasság, el kell ismerni a hibákat, a tévedéseket.

A legnagyobb hibás én, a vezetőedző vagyok, mert nem tudtam eléggé motiválni a fiúkat arra, hogy nyerjük meg a mérkőzést. De ők is észre kell vegyék: nem elég csak felállni a pályára, hanem küzdeni kell, meg kell harcolni minden labdáért”

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 8. forduló:

FK Csíkszereda–Lénárdfalvi AFC Comunal 0–3 (0–3).
Gólszerzők: Oaul Oșan (17. perc), Romario Rus (23.) és Sergiu Ciocan (33.).
FK Csíkszereda: Bordás Dániel – Majzik Adrián, Mitra Szilárd (Jakab Róbert, a 77. perctől), Kovács Szabolcs István, Fabio de Oliveira, Veres Szilárd, Pál Kristóf (Simó Csongor, 69.), Eder Gonzales, Nagy Zsolt (Soufiane Jebari, 46.), Magyari Szilárd, Györgyi Arthur (Csegőldi Ottó, 46.). Vezetőedző: Valentin Suciu. 

További eredmények:
Tordai Arieșul–Marosvásárhelyi MSE 3–1 (2–1)
Medgyesi Gaz Metan II.–Kolozsvári CFR II. 1–2 (0–1), 
Kolozsvári Sănătatea–Besztercei Gloria 3–1 (0–1),
Szászhermányi FC–Radnóti SK 4–0 (3–0),
Szászrégeni Lendület–Nagybányai Minaur 0–2 (0–0).

Szombaton 15 órától 
Tasnádi Unirea–Székelyudvarhelyi FC
Barcarozsnyói Olimpic–Dési Unirea

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

Hol csúszott be a hiba, amiért a Sepsi OSK elveszítette a pontot?

Sokatmondó, hogy a szakszövetség fegyelmi bizottsága elhúzta a döntés meghozatalát, amellyel a Chindia Târgoviște zöld asztalnál megnyerte a labdarúgó 2. Liga meccsét a Sepsi OSK ellen.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!