Hirdetés

Nagy falat előtt a nemzetközi porondon a Sepsi OSK

Nem lesz könnyű dolga a háromszékieknek, kitűnő formában van svéd ellenfelük
Fotó: Pinti Attila

2022. augusztus 04., 11:19

A svéd bajnokság tavalyi harmadik helyezettje, a Djurgårdens IF lesz a Sepsi OSK ellenfele csütörtökön este a labdarúgó Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének első összecsapásán. Remek formában van a stockholmi gárda.

2022. augusztus 04., 11:19

A piros-fehérek a második körben csatlakoztak be a selejtezősorozatba, ahol a szlovén Olimpija Ljubljana volt az ellenlábasuk. Akkor is hazai pályán kezdte a párharcot a Sepsi OSK, ahol magabiztos, 3–1-es sikert arattak. A visszavágón gyorsan elbukták az előnyüket és végül csak tizenegyesekkel sikerült továbbmenniük a következő körbe. A bajnokságban a hétvégén a FC Petrolul Ploiești látta vendégül őket, ahol hátrányból kellett felállniuk és végül 1–1-es döntetlent értek el, így három fordulót követően továbbra is veretlenek a román pontvadászatban. A két gyengébb teljesítmény sem vette el a játékosok kedvét.

„Az előző két mérkőzés, az Olimpija Ljubljana és a Petrolul ellen nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de a lényeg az, hogy a szlovénok ellen továbbjutottunk és Ploiești-en visszajöttünk hátrányból, sőt még nyerhettünk is volna.

A játékosok önbizalmával nincsen gond, kissé felgyűlt a fáradtság ezen a két meccsen, és ez az eredményen is meglátszott. De, a fiúk nagyon bizakodók, kipihenték magukat, és reméljük, hogy egy jó eredményt fogunk elérni”

– nyilatkozta megkeresésünkre Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója.

Hirdetés
•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK korábban egyszer sem találkozott svéd ellenfelével, azzal viszont tisztában vannak a klubnál, hogy nagyon nehéz lesz kiharcolniuk a továbbjutást. A Djurgårdens IF korábban 12 alkalommal hódította el a svéd bajnoki címet, idén 16 forduló elteltével vezeti a pontvadászatot. A Konferencia Liga selejtezőjének előző körében a horvát HNK Rijeka volt az ellenfelük, amelyet nagy meglepetésre nagyon simán, 4–1-es összesítéssel ejtettek ki. Ez viszont korántsem lepte meg Hadnagy Attilát.

„A Djurgårdens és a Rijeka párharcát megelőzően 80 százalékban biztos voltam benne, hogy a svédek fognak továbbjutni, hiszen náluk javában zajlik a bajnokság, 16 fordulót játszottak le. Az első helyen állnak, stabil csapatot alkotnak, és nagyon jó formában vannak, az erősségük az, hogy gyors focit játszanak” – mondta Hadnagy.

Kihangsúlyozta, megmaradnak a realitás talaján, elsődleges céljuk az lesz, hogy tudják felvenni velük a küzdelmet, nagyon jó teljesítményt nyújtsanak, győzelmet érjenek el hazai környezetben, így előnyből várhassák a visszavágót. A hazaiak helyzetét nehezítik a sérülések is.

A keretben friss hiányzók nincsenek, csak a régiek, Askovszki és Achahbar, utóbbi már a keretben van, de még nincs százszázalékos állapotban. Ștefănescu legalább két hétre kidőlt ágyékproblémái miatt, így ő sem lesz bevethető”

– számolt be a piros-fehérek sportigazgatója.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Szerda délután az együttes közleményt adott ki, amelyben tudatták, hogy az európai szakszövetség megfigyelőjének jelentése szerint a háromszéki együttes drukkerei rasszista megnyilvánulása pénzbüntetést és szektorbezárást jelentenek a klubnak. Emiatt félbe kellett hagyniuk a jegyértékesítést, 500 ülőhelyet szabadon hagyniuk, amelyet csak gyerekek foglalhatnak el.

Kapcsolódó

Az összecsapást a lengyel Paweł Raczkowski vezeti majd, a játékvezető munkáját Radosław Siejka és Adam Kupsik segíti majd. A megmérettetést 21 órától rendezik, a Pro Arena (volt Pro X) televíziós csatornán lehet élőben követni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!