Hirdetés

Nagy a dulakodás a 2. Ligában, tizenhárman pályáznak a maradék három helyre

A jelenlegi éllovas Sellenberknek nincs feljutási joga
Fotó: Pinti Attila

2024. február 22., 16:20

Közel három hónap szünet után folytatódik a labdarúgó 2. Liga, az alapszakasz hajrája csütörtökön délután kezdődik. Nagyon sűrű a középmezőny, tizenhat csapatnak van még esélye bejutni a felsőházba.

2024. február 22., 16:20

A bajnokság alapszakaszából még négy forduló maradt hátra, ezt követően a mezőny két részre szakad, az első hat a felsőházban harcol majd a Szuperligába való feljutásért, míg az alsóházban két csoportban a kiesés elkerüléséért küzdenek meg a csapatok.

Hirdetés

Három együttesnek gyakorlatilag már bérelt helye van a felsőházban, nehéz elképzelni, hogy a Sellenberk, a Vajdahunyad és a Slobozia kicsúszna az első hatból.

A maradék három helyre viszont még a 16. pozícióban található Bukaresti Metaloglobusnak is van matematikai esélye befutni.

Az év első másodosztályos meccsét csütörtökön 19.30-tól Chiajnán rendezik, ahol a házigazda Concordia (8. hely) a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét (9. hely) fogadja. A két csapat mellett a Steaua (7. hely) és az FK Csíkszereda (10. hely) is 22 egységgel áll a táblázaton, mindössze egy ponttal vannak lemaradva az utolsó felsőházi rájátszást jelentő 6. helyen található Viitorul Pandurii Targu Jiutól. A Steauának sem lesz könnyű meccse, hiszen szombaton a felsőházi rájátszásra pályázó Resicabányai CSM vendége lesz, míg a csíkiak a játéknap utolsó meccsén, hétfőn 17 órától a táblázat alsó felében található FC Argeșt fogadják.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Vasárnap 17 órától rendezik a forduló rangadóját, a hatodik helyezett Pandurii az éllovas Sellenberket látja vendégül, a házigazda, ha nem győz, könnyen kicsúszhat az élmezőny csapatai közül. A Román Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta a 17. játéknap programját is, az FK Csíkszereda március 2-án, szombaton 11.30-tól az Unirea Slobozia vendége lesz.

A felsőház közel hozza a Szuperligát, de az alsóházból is elérhető lesz

A jelenlegi szezonban nagy valószínűséggel legalább két olyan csapat lesz a rájátszásban, amelynek nincs feljutási joga (Sellenberk és Vajdahunyad). Abban az esetben, ha az ugyanebben a helyzetben levő Steaua nem jut be a legjobb hatba, akkor a többi felsőházi szereplést kiharcoló csapat biztos lehet abban, hogy karnyújtásnyira kerül a feljutástól, illetve az osztályozón való részvételtől.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Amennyiben három olyan klub lesz a felsőházban, amelynek nincs feljutási joga (Steaua, Resicabánya vagy Slatina), akkor az osztályozóra jogosult második együttes kiléte

az alsóház két csoportjának két legjobb helyén végző, feljutásra jogosult együttesének külön párharcában dől el.

Erre még nem volt példa a labdarúgó 2. Liga történetében, továbbá amennyiben ez megvalósul, akkor komoly tétje lenne az alsóházi rájátszásnak is, hiszen nem csak a kiesés elkerülése lesz a csapatok célja, hanem az osztályozós hely megszerzése is elérhető lehet számukra.

Kapcsolódó

Jelenleg három gárda biztosan az alsóházban folytatja, a Progresul Spartac, a CSM Alexandria és a Dési Unirea, továbbá gyakorlatilag a CS Tunari is közéjük sorolható.

Az idény végén csak négyen esnek ki a 2. Ligából, mivel a 2024–25-ös szezontól 20-ról 22 csapatosra bővül a mezőny.

Labdarúgó 2. Liga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Az utolsó pillanatban bukta el meccsét a Marosvásárhelyi ASA

Vereséggel mutatkozott be Mihai Iosif a Marosvásárhelyi ASA kispadján: a labdarúgó 2. Liga 12. fordulójában, szombaton a marosvásárhelyiek hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal maradtak alul az Unirea Sloboziával szemben.

Esélye sem volt Nagyszebenben, újabb fájó vereség Kovásznának

Esélye sem volt Nagyszebenben a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapatának, a 3. Ligában abszolút újonc fürdővárosiak méretes pofonba szaladtak bele a pontvadászat 11. fordulójában.

A következő szezonban a feljutásért küzdhet a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője

Bemutatták a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzőjét, a labdarúgó 2. Ligában a várakozásokhoz képest gyengén teljesítő csapat irányítását Mihai Iosif vette át.

Elkapták a ritmust az újoncok a 2. Ligában

Tizenegy forduló után féltávhoz érkezett a román labdarúgó 2. Liga alapszakasza. Kirajzolódtak az erőviszonyok, ismerjük a feljutásért harcoló csapatok körét, illetve azokat az együtteseket, amelyeknek inkább a túlélésért kell küzdeniük.

Végzetes volt a gyenge menetelés, menesztette edzőjét a Marosvásárhelyi ASA

Közös megegyezéssel szerződést bontott Eusebiu Tudor vezetőedzővel a Marosvásárhelyi ASA – jelentette be kedden délután közösségi oldalán a 2. Ligában szereplő labdarúgóklub.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!