Hirdetés

Munteanu mesterhármasával hengerelt a Kolozsvári CFR

Louis Munteanu megállíthatatlan volt
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

Nagyon megnyomta az első félidőt, ezzel megalapozta hazai győzelmét a Kolozsvári CFR. A gólerős támadó, Louis Munteanu mesterhármast szerzett korábbi csapata, a Konstancai Farul ellen.

A labdarúgó Szuperliga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén javítania kellett a kolozsvári együttesnek, miután meglepő döntetlennel kezdte az évet, múlt hétvégén 1–1-et játszott az FC Botoșani vendégeként.

Hirdetés

Korán megszerezte a vezetést a CFR, Louis Munteanu már a 8. percben megkezdte a gólgyártást. Maradt támadásban és nagy nyomás alá helyezte a vendégek kapuját a házigazda, egymás után alakították ki a helyzeteiket. Érkezett is a második találat, a szünethez közeledve Munteanu büntetőből duplázta meg az előnyt.

A szünet után megváltozott a játék képe, a hazaiak átengedték a kezdeményezést, a Farul pedig élt is a lehetőséggel és a kapufát találták el.

Betalálni viszont újra a CFR tudott, a 66. percben ismét a bajnokság góllövőlistáját vezető Munteanu volt eredményes, aki ezzel elérte a mesterhármast.

Kevéssel ezután szabadrúgásból szépített a Farul, de ennél többre nem futotta a részéről, sőt a hazaiaknak volt több helyzetük a gólszerzésre, de a végéig már nem változott az eredmény.

Győzelmével a Kolozsvári CFR fellépett a ranglista harmadik helyére, két pont a lemaradása az élen álló Kolozsvári U és FCSB alkotta kettős mögött.

Videó: Prima Sport

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 23. forduló:
Kolozsvári CFR–Konstancai Farul 3–1 (2–0).
Gólszerzők: Munteanu (8., 37., büntetőből, 66.), illetve Casap (71.).

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 23. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
23
11
8
4
34-19
41
2
FCSB FCSB
23
11
8
4
34-22
41
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
23
10
9
4
40-28
39
4
Bukaresti Dinamo Dinamo
23
9
11
3
31-20
38
5
Universitatea Craiova U Craiova
23
9
9
5
34-23
36
6
Bukaresti Rapid Rapid
23
8
11
4
27-20
35
7
Petrolul Ploiești Petrolul
23
8
11
4
26-22
35
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
23
9
6
8
32-26
33
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
23
8
6
9
27-33
30
10
Aradi UTA UTA
23
6
8
9
23-26
26
11
Galaci Oțelul Oțelul
23
5
10
8
17-23
25
12
Konstancai Farul Farul
23
5
10
8
22-31
25
13
Unirea Slobozia Slobozia
23
7
4
12
24-36
25
14
Jászvásári Poli Jászvásár
23
6
4
13
21-36
22
15
Gloria Buzău Gloria
23
5
4
14
22-35
19
16
FC Botoșani Botoșani
23
4
7
12
19-33
19
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Nincs több matek: biztos bennmaradó az FK Csíkszereda

Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

`
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Nincs több matek: biztos bennmaradó az FK Csíkszereda

Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.

Ilyés Róbert a csíki labdarúgás egyik legnagyobb sikerének nevezte a bajnok legyőzését

Csürös Attila 87. percben szerzett fejesével az FK Csíkszereda 1–0-ra pénteken késő este legyőzte a címvédő FCSB-t. A történelmi sikerrel nagy lépést tett a bennmaradás felé. A mérkőzés után az edzők és a gólszerző nyilatkozott.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Kilenc élvonalbeli klub kapott európai kupalicencet

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közölte azoknak a kluboknak a listáját, amelyek megkapták az európai kupasorozatok 2026–2027-es szezonjában való induláshoz szükséges licencet.

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

A neheze még csak ezután jön az FK Csíkszeredának

Egyelőre sínen van az FK Csíkszereda, három fordulóval a vége előtt biztos bennmaradó helyet foglal el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A bajnoki hajrá viszont nehéznek ígérkezik, a play-out legjobbjai ellen kell bizonyítania.

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!