Július közepén kezdte meg a nyári alapozást az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata, ezt orvosi vizsgálatok, illetve erőnléti felmérések előzték meg. A stáb csak keveset változott: Kollár Péter vezetőedző munkáját Gál Ervin másodedző, Tőke Szilárd erőnléti edző és Ferencz Levente kapusedző mellett ezentúl Antal Alexandra gyúró segíti.
Az FK Csíkszereda honlapján megjelent információk szerint az előző szezonban az élvonalban a legjobb hat közé bejutott együttesből hatan már nem tagjai a keretnek: Berkeczi Emőke felhagyott a labdarúgással és az utánpótlásképzésben edzőként fog dolgozni, Kristó Laura a tanulásra koncentrál, Horváth Luca visszatért Magyarországra, Salamon Szidónia kapus pedig a Besztercei Gloria csapatához igazolt. Rajtuk kívül két fiatal játékos, Részeg Beáta és Bodor Anita az U17-es csapatnál fog játszani. „Esetükben elsősorban a fejlődésük érdekében szükséges megfelelő mennyiségű játékperc volt a szempont” – nyilatkozta Kollár.
A távozókat igyekszik pótolni a klub menedzsmentje, az új igazolások folyamatban vannak, és őket hamarosan hivatalosan is be fogják mutatni.
A csíki lányok ezen a héten napi egy edzéssel készülnek, majd a következő hetekben növelni fogják az edzésmennyiséget.
Az FK Csíkszereda női csapata augusztus elején Felcsútra utazik edzőtáborba, ahol a Puskás Akadémia, a Fehérvár FC és a Budaörs csapatával játszik majd felkészülési mérkőzéseket.
Augusztus 12-13-án Gyurgyevóban (Giurgiu) vesznek részt erős felkészülési tornán, oda a szervező Bukaresti Carmen a két újoncot, a Besztercei Gloriát és a Konstancai Farult, illetve az FK Csíkszeredát hívta meg.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!