HIRDETÉS

Moldvában növelné pontjainak számát a Sepsi OSK

Neagoe és Moura. Elszántan várják a következő meccsüket
Fotó: Sánta Imre

2018. augusztus 27., 09:03

Bukaresti kiszállása után az FC Botoșani vendégeként ismét idegenben lép pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga 6. fordulójában. A hétfőn 18 órakor kezdődő mérkőzést felkészülten várják az Eugen Neagoe által irányított háromszékiek, akik feledtetni szeretnék szurkolóikkal az FCSB ellen elszenvedett vereséget.

2018. augusztus 27., 09:03

A két csapat a tavalyi idényben összesen négy alkalommal találkozott egymással, de a piros-fehéreknek csupán egyetlen pontot sikerült szerezniük, így van mit javítaniuk a moldvai együttes elleni statisztikájukon.

HIRDETÉS

Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője szerint egy nehéz programhoz igazodva kellett kezdeniük a bajnokságot, és az eddig eltelt öt forduló után ismét egy olyan csapat ellen kell helytállniuk, amely már többször is bizonyította, hogy mire képes.

A szakember kiemelte, hogy tanítványai már feldolgozták az FCSB elleni kudarcot, és a győzelem szándékával fognak pályára lépni.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„Egy újabb nehéz meccs vár ránk, és mondom ezt azért, mert az előző játéknapon is idegenben játszottunk a mezőny egyik legjobb csapata ellen. Ugyanezt mondhatom a hétfő esti mérkőzésről is, hiszen egy olyan ellenféllel kell megküzdenünk, amely a tavaly is az utolsó pillanatig a felsőházi rájátszásba jutásért harcolt.

Ezzel együtt bízom a fiúkban, mert fel vannak készülve, túltették magukat a múlt heti vereségen, és már csak a következő meccsre összpontosítanak.

Bízom abban, hogy ezúttal jobb játékkal jobb eredményt fogunk elérni” – nyilatkozta Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A nyáron leigazolt, a jobbhátvéd posztján rövid idő alatt alapemberré váló Gabriel De Moura fontosnak tartotta megköszönni annak lehetőségét, hogy Sepsiszentgyörgyön játszhat, ahol szeretné megmutatni képességeit, és azért harcolni, hogy csapata ott legyen a bajnokság felsőházi rájátszásában.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„Mindenekelőtt köszönöm az edzőnek és a klub vezetőségének, hogy rám esett a választásuk. Tetszett a bemutatott projekt, és most már azért vagyok én is itt, hogy megmutassam, mire vagyok képes.

Elégedett vagyok azzal, amit itt kaptam, úgyhogy nincs más dolgunk, minthogy harcoljunk azért, hogy a bajnokság első hat csapata közé kerüljünk.

Számomra nincs különbség a meccsek között, mert mindegyik egyformán nehéz, ezért minden mérkőzésre készen kell állnunk” – fogalmazott az OSK brazil légiósa.

Az FC Botoșani elleni találkozón Eugen Neagoe csupán egyetlen játékosára nem számíthat. Ionuț Ursu kisebb térdsérüléssel bajlódik, ezért nem lesz tagja a moldvai városba utazó keretnek.

A hétfőn 18 órakor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Tv televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgás, 1. Liga, 6. forduló:
Concordia Chiajna–Astra Giurgiu 0–3 (0–0),
gólszerzők: Balaure (56.), Roșu (80., büntetőből), Begue (82.)

Dunărea Călărași–Jászvásári Poli CSM 2–0 (0–0),
gólszerzők: Alexandru (56.), Kanda (79.)

Bukaresti Dinamo–Nagyszebeni Hermannstadt 2–1 (1–0),
gólszerzők: Salomao (4.), Pesic (90+4.), illetve Nkololo (48.).

Medgyesi Gaz Metan–Kolozsvári CFR 0–0,
kiállítva: Bușu (73., Medgyes)

FC Viitorul–Bukaresti FCSB 1–4 (0–1),
gólszerzők: Vînă (71.), illetve Coman (45.), Man (52.), Benzar (82.), Rusescu (89.)
kiállítva: Ghiță (5., Viitorul)

FC Botoșani–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – hétfő, 18 óra
FC Voluntari–CSU Craiova – hétfő, 21 óra

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

`
Krónika

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Hazai győzelmekkel és elmaradt meccsekkel indult a Hargita megyei 4. Liga rájátszása

Csupán három mérkőzést rendeztek meg hétvégén a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, két találkozót elnapoltak. A rájátszás első fordulójában mindhárom összecsapás hazai sikert hozott.

A legjobb hat közé jutásért küzd az FK Csíkszereda ifjúsági lánycsapata

Idegenbeli győzelemmel zárta az FK Csíkszereda a női U17-es korosztályú labdarúgó-bajnokság csoportkörét. A csíki lányok egygólos sikert arattak az FC Botoșani otthonában, és készülhetnek a Bákó elleni középdöntős mérkőzésre.

Döntetlen a Craiova–CFR meccsen, ezzel bajnok az FCSB

Megvédi címét az FCSB a labdarúgó Szuperligában, miután a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójának nyitómeccsén az U Craiova és a Kolozsvári CFR ikszelt.

Szoros csatában maradt alul Zernyesten a Gyergyói VSK

A labdarúgó 3. Liga 6-os csoport alsóházi rájátszásában a Zernyesti Olimpic vendégeként lépett pályára a Gyergyószentmiklósi VSK. Az összecsapás hazai győzelemmel zárult.

Belefért a sok kihagyott ziccer, bebiztosította az első helyet a Marosvásárhelyi SE

Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna hazai pályán a Marosvásárhelyi SE, de a győzelmét semmi nem veszélyeztette. A Dési Unirea elleni magabiztos sikerrel megnyerte a labdarúgó 3. Liga 7-es csoportjának alsóházi rájátszását.

Kiütötte legfőbb riválisát, megnyerte a rájátszást a Székelyudvarhelyi FC

Történelme során másodszor nyerte meg a felsőházi rájátszást a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC. Az utolsó előtti fordulóban, szombaton délután magabiztosan diadalmaskodott a CSO Băicoi otthonában, előnye behozhatatlan.

Villámrajttal intézték el a kolozsváriakat a csíki lányok

Magabiztos győzelmet aratott az FK Csíkszereda lánycsapata a női labdarúgó Szuperliga hétvégi fordulójában. Kollár Péter csapata háromgólos különbséggel győzött a Kolozsvári U otthonában.

A tengerparton nyert az Aradi UTA, megmenekült a kieséstől

Négy olyan együttes kilétét ismerjük, akik jövőre biztosan ott lesznek a labdarúgó Szuperliga mezőnyében.

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!