Csütörtök este a negyeddöntőben Románia–Csehország párharcot rendeztek, amely során a románok a kétszer 25 perc alatt jobban játszottak, mint ellenfelük. Három kapufáig is eljutottak, gólt viszont nem szereztek. A 0–0-s döntetlen után szétlövések következtek, amelyre az edző beküldte Klein Lászlót, aki kulcsfontosságú szerepet vállalt a továbbjutásban.
A csehek a három büntetőből mindössze egyet értékesítettek: egyszer a kapufát találták el, majd a rutinos hálóőr, Klein hárította az utolsó próbálkozásukat, ezzel bebiztosítva, hogy a románok legyenek ott az elődöntőben.
Magyarország ellenfele Kazahsztán volt, amellyel rendkívül kiélezett csatát vívtak. Az első félidőben egyik csapat sem igazán kockáztatott, így komolyabb lehetőség nélkül vonultak szünetre. A fordulást követően a kazahok előnyt szereztek, amire Suscsák a 45. percben válaszolt, 1–1-es döntetlent hozott a rendes játékidő.
A szétlövések során Kazahsztán egyet sem hibázott, míg a magyaroknál Sós Márkó kihagyta a maga büntetőjét, így a magyar minifutball-válogatott nem jutott be az elődöntőbe, nem küzdhet éremért.
Románia egy lépésnyire a finálétól, az ellenfelük Bulgária lesz, az összecsapást péntek este, 21.15-től rendezik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!