Bogdan Moroianut a céhes városi női foci kezdeteiről kérdeztük. „Testvéremmel, Deceballal több mint tíz éve kezdtük el, miután tanárok lettünk. Ő a Turóczi Mózes-, magam a Petőfi Sándor-iskolában edzettük a lányokat órák után. Elég jó csapat alakult ki, amellyel országos második helyezést értünk el. Ezelőtt talán öt évvel a Puskás Akadémia égisze alatt is edzettük a lányokat, ám közben nálunk megszűnt a női foci és a korábban általunk felkészített lányok elmentek Szentgyörgyre, ahol jelenleg is játszanak. A kezdő csapatból heten vagy nyolcan a »mieink«. Várjuk őket haza, bár nem lesz könnyű visszakerülniük a csapatba” – jegyezte meg az edző.
Az újraindulásról is érdeklődtünk. „Egy hónapja keresett meg Rancz Lajos klubelnök az ötlettel és komoly projekt lévén, rábólintottam.
Játékostoborzót követően az első edzésen kilenc lánnyal kezdtünk, jelenleg 30–35 fős kerettel dolgozunk. Felnőtt csapatunk indul a 3. Ligában, illetve az U15-ös országos bajnokságban is rész veszünk”
– hangsúlyozta.
A felnőtt csapat már megmérettetett a Román-kupában. „Nagyon jól szerepeltek a lányok a tapasztaltabb Chindia Târgoviște ellen, a rendes játékidő végén 1–1 volt az állás, végül büntetőrúgásokkal veszítettünk. Bár sokat edzettük a tizenegyeseket, a lányok kicsit izgultak és két kapufát rúgtak, ám ezt leszámítva remekül játszottak” – mutatott rá.
Hozzátette, az U15-ös lányok első bajnoki mérkőzését pénteken, Bákó ellen rendezték volna, ám a moldvai csapat betegség miatt halasztást kért. „Emiatt az ifik jövő héten lépnek pályára a bajnokságban, míg a felnőtt csapat vasárnap, 11 órakor hazai pályán fogadja a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. csapatát” – ismertette.
Bogdan Moroianu hangsúlyozta, a cél, hogy minél fennebb jussanak.
„Minél fennebb és minél hamarabb. A fociban az egyik gond a türelem hiánya, azonnali eredményeket vár mindenki. Dolgozunk, hetente háromszor edzünk, hétvégén pedig mérkőzések vannak, a lányok egyre ügyesebbek” – fejtette ki.
A KSE lányai a 3. ligás felnőtt bajnokságban Botoșani, Galac, Jászvásár, a Vasas Femina II., Sepsiszentgyörgy és a Brassói Colțea csapatával kerültek egy csoportba, mindegyik csapattal kétszer játszanak oda-visszavágó rendszerben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!