Sokat buszozott szerdán a csíki női futballcsapat, hajnalban indult, és késő este érkezett haza. Az élvonalban újoncként az alapszakaszt a 4. helyen záró csíki gárda Románia észak-keleti részén, Suceava megyében, Fălticeni-ben játszott kupameccset másodosztályú ellenfelének otthonában.
Albu László vezetőedző változtatott az utolsó bajnokin pályára küldött kezdőcsapatán, a kupameccsen játéklehetőséget adott az addig kevesebbet szereplő játékosoknak is, akik éltek a lehetőséggel, a székelyföldiek szünetben 9–0-ra vezettek. A második játékrészben is 9 gól született, a játékvezetők pedig egy perccel sem hosszabbították meg a találkozót.
A továbbjutás mellett pozitívum, hogy tudtam használni a fiatal játékosokat, a 15 éves Bodor Anita megszerezte első gólját a felnőttek között, és a szintén 15 éves kapusunk, Balog Boglárka is gólt szerzett, ő egy 11-est értékesített. A nyolcaddöntő sorsolásáról meg nem tudunk semmit” – nyilatkozta Albu László a Székelyhonnak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!