HIRDETÉS

Mindhárom pontot elhozta Medgyesről az MSE

Eredményes focit játszottak idegenben a vásárhelyiek
Fotó: Bertalan István

2018. szeptember 02., 13:07

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 3. Ligában az újonc Marosvásárhelyi MSE. Fehér Csaba edző együttese gólgazdag mérkőzésen 4–2-re nyert a Medgyesi Gaz Metan II. vendégeként.

2018. szeptember 02., 13:07

A nyitófordulóbeli hazai vereség után a marosvásárhelyi csapat a győzelmet célozta meg első idegenbeli találkozóján. Nem volt egyszerű dolga, hiszen sérülések miatt öt meghatározó játékosa nélkül lépett pályára, viszont kiválóan sikerült helyettesíteni a hiányzókat. Az MSE fordulatos mérkőzésen szerezte meg a három pontot: a szünetben 3–2-re vezetett,

végül a hajrában a duplázó Rareș Ruja találatával bebiztosította győzelmét.

„Sikerült az első fordulóban hazai pályán elveszített pontokat visszaszerezni, olyan körülmények között, hogy nem kevesebb mint öt sérült játékost kellett helyettesíteni a kezdőcsapatban.

Szervezetten védekeztünk, és pragmatikus támadójátékkal nyertünk.

Még van bőven mit javítani, de biztató a játékosok hozzáállása, akik meg akarnak felelni a 3. Ligának. A sérültek helyettesítői nagyon jó mentalitással léptek pályára, sikerült a védelemben szűkíteni a teret, és labdaszerzés után gyorsan támadást indítani, veszélybe sodorni az ellenfél kapuját. Ezúton is köszönetet mondunk azoknak a szurkolóknak, akik idegenbe is elkísértek, és biztattak minket, ez nagyon sokat jelent nekünk” – mondta Fehér Csaba. 

Az MSE vezetőedzője bízik abban, hogy következő mérkőzésükön is hasonlóan eredményes focit játszanak majd. A vásárhelyi együttes legközelebb pénteken 17 órakor lép pályára, hazai környezetben a Szászhermányi FC-t fogadja.

A másik két Maros megyei csapat közül a Radnóti SK is győzött, Marius Pastor góljával otthon 1–0-ra verte a Dési Unireát, kikapott viszont a Szászrégeni Avântul, amely 1–0 arányban alulmaradt a Barcarozsnyói Olimpic vendégeként.

HIRDETÉS

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 2. forduló:
Medgyesi Gaz Metan II.–Marosvásárhelyi MSE 2–4 (2–3), gólszerzők: Paul Costea (19.), Bogdan Jica (23.), illetve Moldován Tamás (15.), Rareș Ruja (33., 79.), Mircea Ungur (39., büntetőből).
Gaz Metan II.: David Cristea – George Cioban, Vasile Băcilă, Daniel Pop, Bogdan Jica, Sergiu Bîrză, Alex Socaci, Paul Costea, Andrei Ilaș, Raul Hăimășan, Sebastian Iorga.
MSE: Molnár Dávid – Tamás Róbert (Balázs Ferenc), Mihály Zoltán, Székely Ervin, Papp Norbert, Mircea Ungur, Totó Szilárd, Moldován Tamás (Tóásó Roland, 89.), Tamás Attila (Borbély Roland, 46.), Rareș Ruja, Dudás Levente (Dan Velichea). Vezették: Răzvan Lădar (Zilah) – Sebastian Pantea (Arad), Alina Mihoc (Arad).

További eredmények:
FK Csíkszereda–Székelyudvarhelyi FC 3–1,
Kolozsvári CFR II.–Nagybányai Minaur 1–1,
Lénárdfalvi Comuna–Besztercei Gloria 3–1,
Szászhermányi FC–Tordai Arieșul 3–1,
Tasnádi Unirea–Kolozsvári Sănătatea 2–2.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Hol van már az FK Csíkszereda nagy menetelése? Lecsúszhat a tabella harmadik helyére

Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.

A második félidőben saját kezébe vette sorsát a Sepsi OSK

Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.

Székelyhon

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

`
Krónika

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Hazai győzelmekkel és elmaradt meccsekkel indult a Hargita megyei 4. Liga rájátszása

Csupán három mérkőzést rendeztek meg hétvégén a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, két találkozót elnapoltak. A rájátszás első fordulójában mindhárom összecsapás hazai sikert hozott.

A legjobb hat közé jutásért küzd az FK Csíkszereda ifjúsági lánycsapata

Idegenbeli győzelemmel zárta az FK Csíkszereda a női U17-es korosztályú labdarúgó-bajnokság csoportkörét. A csíki lányok egygólos sikert arattak az FC Botoșani otthonában, és készülhetnek a Bákó elleni középdöntős mérkőzésre.

Döntetlen a Craiova–CFR meccsen, ezzel bajnok az FCSB

Megvédi címét az FCSB a labdarúgó Szuperligában, miután a felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójának nyitómeccsén az U Craiova és a Kolozsvári CFR ikszelt.

Szoros csatában maradt alul Zernyesten a Gyergyói VSK

A labdarúgó 3. Liga 6-os csoport alsóházi rájátszásában a Zernyesti Olimpic vendégeként lépett pályára a Gyergyószentmiklósi VSK. Az összecsapás hazai győzelemmel zárult.

Belefért a sok kihagyott ziccer, bebiztosította az első helyet a Marosvásárhelyi SE

Nagyobb különbséggel is nyerhetett volna hazai pályán a Marosvásárhelyi SE, de a győzelmét semmi nem veszélyeztette. A Dési Unirea elleni magabiztos sikerrel megnyerte a labdarúgó 3. Liga 7-es csoportjának alsóházi rájátszását.

Kiütötte legfőbb riválisát, megnyerte a rájátszást a Székelyudvarhelyi FC

Történelme során másodszor nyerte meg a felsőházi rájátszást a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC. Az utolsó előtti fordulóban, szombaton délután magabiztosan diadalmaskodott a CSO Băicoi otthonában, előnye behozhatatlan.

Villámrajttal intézték el a kolozsváriakat a csíki lányok

Magabiztos győzelmet aratott az FK Csíkszereda lánycsapata a női labdarúgó Szuperliga hétvégi fordulójában. Kollár Péter csapata háromgólos különbséggel győzött a Kolozsvári U otthonában.

A tengerparton nyert az Aradi UTA, megmenekült a kieséstől

Négy olyan együttes kilétét ismerjük, akik jövőre biztosan ott lesznek a labdarúgó Szuperliga mezőnyében.

Átkeresztelték, új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja

Új fejezet kezdődik a sepsiszentgyörgyi labdarúgás történetében: május 10-től új néven működik tovább a stadion – a névváltozás egy hosszú távú, stratégiai partnerség első mérföldköve.

Még nem örülhetünk – Sigér góljával levegőhöz jutott a Sepsi OSK

A pályán tombolt a feszültség, a Sepsi OSK hatalmas nyomás alatt vívta ki az életben maradás lehetőségét. Sigér Dávid vezető gólja után nem csak az öröm, hanem az elszántság is uralta a hangulatot: ez még nem a végállomás. Az utolsó meccsen dől el minden.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!