A bajnok kilétét egy héttel ezelőtt megtudtuk, a Zetelaka II. nyerte a 6. Ligát az Udvarhely körzetiben, egyben a jövő idényt egy szinttel fennebb kezdheti el. A 26., utolsó fordulónak a kérdése az volt, hogy melyik két csapat végez még a dobogón.
Ezért még matematikailag három együttes volt harcban. A legjobb pozícióban az Alsófalva állt, nekik elégséges volt egy pont megszerzése, hogy meglegyen az ezüstérem. Ezt be is húzták, sokáig vezettek Korond ellen, akik csak a hosszabbításban egyenlítettek.
A harmadik helyen Csekefalva zárt, gólzáporos összecsapáson nyert. Kápolnásnak meg kellett elégednie a negyedik pozícióval, amúgy is döntetlent játszott hazai környezetben Bogárfalva ellen.
Érezhető volt, hogy ez a záróforduló, sok találat született, a bajnokcsapat kikapott, Homoródszentpál úgy nyert, hogy a 20. percben 3–0-ra vezetett Gagy.
Homoródszentpál–Gagy 6–3 (1–3).
Gólszerzők: Vass László (21.), Egyed Csongor (51., 54.), Szőcs Szabolcs (64.), Csomor Alpár (68.), Jakab Szilárd (90.), illetve Ambrus Konrád László (18., 19., 20.).
Kobátfalva–Zetelaka II. 3–1 (1–0).
Gólszerzők: László Attila (44., 88.), Kulcsár Hunor (77.), illetve Kozma Dávid (90.).
Etéd–Bögöz 3–6 (1–2).
Gólszerzők: Gothárd Csaba (11.), Gagyi Krisztián (73.), Nagy Endre (88.).
Nagygalambfalva–Siménfalva 3–2 (0–1).
Gólszerzők: Ambrus Lóránt (47., 48., 86.), illetve Lakatos Sándor (6.), Vári Ottó (81.).
Alsósófalva–Korond 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Fülüp László Barna (22.), Varga György (90+2.).
Kápolnás–Bogárfalva 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Both Lajos (40.), illetve Hadnagy Botond (24.).
Homoródszentpéter–Csekefalva 0–7 (0–4).
Gólszerzők: Bokor Mihály (23., 70.), Bíró Dávid (33., 35.), Lőrinczi Lóránt (43.), Simó Zoltán (55.), Tamási Csaba (85.).
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!