Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a Székely Sportnak megerősítette, hogy végleg Csíkszeredába szerződött a csapat Kecskeméttől kölcsönbe kapott hátvédje, Hegedűs János.
Továbbá, miután korábban bejelentették a csapat erőnléti edzőjének, Vellai Áronnak a távozását, a klubvezér szerint négy játékostól is elköszönnek. A következő szezontól biztosan nem lesz tagja a keretnek Fülöp Lóránd, Pintér Bence, Kovács Lóránt, valamint Kovács Márk.
A Szuperligára, vagyis a román labdarúgó elsőosztályra készülő piros-feketék klubelnöke az igazolások kapcsán elmondta, legalább 5–6 új játékost szeretnének leigazolni. „Gyakorlatilag minden poszton szeretnénk erősíteni, mert egyszerűen nem vagyunk elegen. A felsőházban 40-nél több meccsünk lesz, ez tehát nem lesz egyszerű.
– hangsúlyozta Szondy az új érkezők kapcsán.
A következő idénytől a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által alkalmazandó úgynevezett 5+6-os szabály – vagyis öt magyar labdarúgó szerepeltetése, akik közül legalább egy U21-es – Szondy szerint nagyon megnövelte a játékosok piaci értékét.
„Megnőtt a játékosok ára, és most már teljesen más összegekről beszélnek Magyarországon. Megháromszorozódott, helyenként megnégyszereződött a játékosok bérezése is” – emelte ki az elnök, aki szerint elképzelhető, hogy mindez csak „egy pillanatnyi pánik”.
„Az is lehet, hogy majd lecsitulnak a kedélyek, de alapjában véve most ez azért nagyon megnehezítette a mi dolgunkat. Mi egy kis pénzű klub vagyunk” – emlékeztetett az FK-t érintő anyagi kihívások kapcsán.
Hozzátette, az átigazolási idény szeptemberig tart, ennek ellenére egy-két emberrel már közel állnak a szerződés aláírásához. „Amikor megköttettek a megállapodások, annak rendje és módja szerint tájékoztatjuk a nyilvánosságot” – zárta az elnök.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!