A szakszövetség végrehajtó bizottsága szerdán délután ülésezett, és fontos döntések születtek. A 2. Liga és a 3. Liga jelenlegi lebonyolítását a pandémia időszakára szabták. A sportvezetők szerint nem volt szükséges ezen módosítani. Főképp a másodosztályos klubok képviselői próbálták meggyőzni a FRF-t, hogy ha az alapszakaszon nem is, de a rájátszás alsóházának kiírásán változtassanak. Az ide kerülő gárdák összesen 25 találkozót játszottak az elmúlt idényben – így az FK Csíkszereda is, míg azon két csapat, amelyik a felsőházban még selejtezőmeccsen játszott (Kolozsvári U és Concordia Chiajna) néggyel több, 29 találkozón lépett pályára.
Ugyanaz lesz a 2. Liga versenykiírása a 2022–2023-as évadban, mint tavaly – ez lett a döntés.
A húsz klub az alapszakaszban egyszer játszik minden ellenfelével. Az első hat helyezett a felsőházban megmérkőzik egymással, oda-visszavágót játszik. Az első kettő egyenes ágon feljut, a harmadik és a negyedik még selejtezőn csap össze. Az alapszakaszban a 7-20. pozícióban zárók két csoportra osztva az alsóházban folytatják, itt is még egyszer találkoznak egymással.
Ami a 3. Ligát illeti, itt sem hallgatták meg a csapatok óhaját – akik inkább kevesebb csoportot, több résztvevővel szerettek volna –, maradt az, ami volt az idén.
Az augusztus végén rajtoló új szezonban is három szakaszt különböztetünk meg. Az elsőben a száz résztvevőt tíz csoportba sorolják, az alapszakaszban mindenki három ízben találkozik csoportbeli ellenlábasával. A második kör a rájátszás, itt már felsőházban és alsóházban folytatódnak a küzdelmek. Előbbiben négy, utóbbiban hat gárda játszik. A harmadik szakaszban csak a felsőház első kettője marad talpon, kieséses rendszerben jutnak el a feljutási döntőkig. Vagyis, egy olyan alakulat, aki odaér a fináléig – mint az elmúlt szezonban a Székelyudvarhelyi FC is – nem kevesebb, mint harmincegy párharcon kell jól teljesítsen. Összesen öt klub kap indulást a 2. Ligába, míg a 4. Ligába huszonegy gárda esik ki – az alsóházak utolsó két helyezettje.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!