A jelenleg érvényben lévő szabályzat szerint a Szuperligában játszó csapatoknak a mérkőzések teljes ideje alatt kötelező egy 21 éven aluli labdarúgót szerepeltetniük. Habár a szabály bevezetésekor a klubok hevesen tiltakoztak ez ellen, nem volt választásuk, és megértették, hogy a javukra válik. Idővel egyre több fiatal játékosnak adtak lehetőséget, mostanra pedig többen meghatározó szerepet töltenek be az illető együtteseknél.
Az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának odavágói lejártával a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) érdekes statisztikai adatokat közölt, amelyből kiderül, hogy az U21-es játékosok száma még soha nem volt ilyen magas, de a teljesítményük is figyelemre méltó.
Az eddigi 15 fordulóban 91 fiatal labdarúgó lépett pályára a Szuperligában, többen, mint a teljes 2023–2024-es szezon alapszakaszában, amikor 90-en játszottak.
Ők együtt 49 gólt szereztek, ami a bajnokságban jegyzett találatok 17,19 százalékát jelenti. A tavalyi pontvadászathoz viszonyítva ebben az időszakban mindössze 26 gólt jegyeztek az U21-es játékosok (8,12%).
A jelenlegi szezonban 22 korosztályos futballista mutatkozott be, a legtöbben a Petrolulnál (4), a Dinamónál, a Gloria Buzăunál és a Kolozsvári U-nál (3). A legtöbben az első és második játéknapon kaptak lehetőséget (42-en), és a 12. fordulóban lőtték a legtöbb találatot (7).
Közülük hat játékos először talált be a Szuperligában:
Cătălin Cîrjan (Dinamo), Andrei Dorobanțu, Filip Ilie, Ovidiu Perianu (Unirea Slobozia), Mihnea Rădulescu (Petrolul), Omar El Sawy (Sepsi OSK).
A legtöbb 21 év alatti játékost a Konstancai Farul küldte pályára, szám szerint 12-öt, de közülük senki sem tudott gólt szerezni. Mögöttük a Dinamo és a Petrolul 8, a Kolozsvári U, a Rapid, a Galaci Oțelul és a Gloria Buzău 6 fiatal labdarúgót szerepeltetett. A másik oldalon a legkevesebb játékpercet a Jászvásári Poli, az Oțelul és az FCSB biztosította a fiataljainak.
A legtöbb találatot a Kolozsvári CFR fiataljai lőtték, akik 6 alkalommal vették be a kaput,
ebben a tekintetben megelőzve a Kolozsvári U-t, az U Craiovát, a Dinamót és a Petrolult (5 gól), valamint az FCSB-t, a Rapidot és a Hermannstadtot (4).
Az U21-es góllövőlistát Louis Munteanu (Kolozsvári CFR) és Vladislav Blănuță (Kolozsvári U) vezeti, egyaránt 5 találattal, mellettük Ștefan Baiaram (U Craiova), Mihnea Rădulescu (Petrolul) és Cătălin Cîrjan (Dinamo) 4, Rareș Pop (Rapid) 3 találatnál jár.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!