A sportági szövetség vezetőségének sürgősségi ülésén kijelentették, teljes mértékben tiszteletben tartják a román kormány által meghozott óvintézkedéseket, és mivel
a hazai labdarúgást képviselők védelme a legfontosabb, úgy határoztak, hogy minden márciusi belföldi labdarúgó-mérkőzést elhalasztanak.
Hozzátették, figyelembe véve a helyzet alakulását országos szinten, további módosítások várhatók.
Mint ismert, korábban az a döntés született, hogy a hónap végéig zárt kapuk mögött rendezik meg a hazai bajnoki mérkőzéseket, az FRF álláspontja szerint azonban így is nagy veszélynek vannak kitéve a klubok és személyzetük a találkozókra való utazások miatt.
Székelyföldön a döntés az 1. Ligában szereplő Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a 2. ligás FK Csíkszereda, illetve a harmadosztályban szereplő Székelyudvarhelyi FC, Kézdivásárhelyi SE és Szászrégeni Lendület csapatát érinti, de nem lesznek meccsek márciusban a megyei és körzeti bajnokságokban sem.
Elmarad továbbá a teremlabdarúgó Román Kupa hétvégére, a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénába tervezett döntő tornája, valamint elnapolták a március második felére tervezett futsalbajnokikat is.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.
Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!