Hirdetés

Mi lesz a bajnok sorsa? – ez a kérdés a Szuperliga alapszakaszának hajrájában

Nagy az esélye annak, hogy az alsóházban ragad az FCSB
Fotó: Pinti Attila

Két forduló maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából, kiélezett a küzdelem a felsőházi rájátszásba jutásért. A legnagyobb kérdés az, a bajnoki címvédő FCSB-nek sikerül beverekednie magát az első hat közé, vagy az alsóházban ragad.

Rettentő nehéz helyzetben van a legutóbbi két kiírásban győztes bukaresti együttes, komoly a veszélye annak, hogy nem jut be a play-offba. Két fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt az FCSB három pontos hátrányban van a hatodik, utolsó felsőházi helyen álló FC Argeșsel szemben.

A címvédő ráadásul mindkét mérkőzésen alulmaradt az újonc ellen, így pontegyenlőség esetén biztosan a pitești-iek mögött marad.

Hirdetés

Az FCSB-nek nagy valószínűséggel már csak ez a pozíció érhető el, figyelembe véve, hogy az ötödik helyezett, bombaformában lévő, zsinórban kilenc bajnoki meccset nyert Kolozsvári CFR négy ponttal előzi meg, és nagy eséllyel megőrzi helyét a legjobb hat között, a negyedik Kolozsvári U pedig öttel vezet előtte. Az éllovas U Craiova és mellette a dobogós Dinamo és Rapid már korábban bebiztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Nincs saját kezükben a sorsuk •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Nincs saját kezükben a sorsuk
Fotó: Pinti Attila

Ráadásul, az alapszakasz utolsó két találkozóján az FCSB kemény csatákra számíthat, előbb az Aradi UTA otthonában játszik, amely még szintén nem mondott le a play-offról, majd a Kolozsvári U-t fogadja.

Lényegében, amennyiben a fővárosiak vasárnap vereséget szenvednek Aradon, már biztossá válik, hogy nem juthatnak be a felsőházba, és szégyenszemre idén a play-outban fognak szerepelni.

Bennmaradó helyen zárhatja az alapszakaszt az FK Csíkszereda

A kiesőzónában is nagy a harc az osztályozós helyek elkerüléséért és a biztos bennmaradást jelentő pozíciók eléréséért. Az FK Csíkszereda remekül indította az évet, négy meccset is megnyert, ennek köszönhetően eltávolodott az utolsó két helytől, amelyek a másodosztályba vezetnek, ezeket a Metaloglobus és a Hermannstadt foglalja el.

Az FK Csíkszereda elkerülheti az osztályozós helyeket •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Az FK Csíkszereda elkerülheti az osztályozós helyeket
Fotó: Borbély Fanni

A székelyföldi együttes négy ponttal többet gyűjtött, mint mögötte az Unirea Slobozia, és jelenleg a 13., osztályozós helyen áll, a hétvégi 29. fordulóban pedig éppen az előtte lévő Petrolullal találkozik idegenben.

A két csapat a vasárnap 15.45-től kezdődő párharc előtt azonos pontszámmal rendelkezik, így győzelem esetén Ilyés Róbert gárdája megelőzné vetélytársát, és esélye nyílna arra, hogy az alapszakaszt bennmaradó pozícióban zárja.

Az utolsó játéknapon a Konstancai Farul lesz a piros-feketék ellenfele, amelytől kilenc pontos távolságra vannak, és hazai közönség előtt lehetőségük lesz közelebb férkőzni hozzájuk.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 29. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Universitatea Craiova U Craiova
28
16
8
4
50-25
56
2
Bukaresti Dinamo Dinamo
28
14
10
4
42-25
52
3
Bukaresti Rapid Rapid
28
15
7
6
44-28
52
4
Kolozsvári U Kolozsvári U
28
14
6
8
41-26
48
5
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
28
13
8
7
45-39
47
6
FC Argeș Pitești FC Argeș
28
14
4
10
36-28
46
7
FCSB FCSB
28
12
7
9
43-35
43
8
FC Botoșani Botoșani
28
11
9
8
36-25
42
9
Aradi UTA UTA
28
11
9
8
35-38
42
10
Galaci Oțelul Oțelul
28
11
8
9
39-26
41
11
Konstancai Farul Farul
28
10
7
11
38-34
37
12
Petrolul Ploiești Petrolul
28
6
10
12
22-30
28
13
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
28
7
7
14
28-57
28
14
Unirea Slobozia Slobozia
28
7
3
18
26-44
24
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
28
3
8
17
24-49
17
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
28
2
5
21
22-62
11
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elege lett a mellőzésből, felrúgta szerződését a Sepsi OSK volt alapembere

Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.

Mutatjuk, mikor kezdődnek az Erste Liga negyeddöntői

A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.

Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

`
Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Ez is érdekelheti

Elkísérhetik csapatukat a Petrolul elleni meccsre az FK Csíkszereda szurkolói

A román labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 29. fordulójában a Petrolul Ploiești lesz az FK Csíkszereda ellenfele vasárnap délután. A székelyföldi klub szurkolói buszt indít az idegenbeli mérkőzésre.

Hiába a videóbíró, egyre több a hibás döntés a Szuperligában

Az utóbbi időben megsokszorozódtak a kétes játékvezetői döntések a labdarúgó Szuperliga mérkőzésein. A központi bizottság (CCA) megbeszélést szorgalmaz a csapatok képviselőivel a kérdéses esetek elemzése érdekében.

Az első élvonalbeli találatával a forduló csapatában az FK Csíkszereda csapatkapitánya

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga 28. fordulójának álomcsapatát. Csürös Attila, az FK Csíkszereda csapatkapitánya is bekerült a legjobbak közé, miután góllal és remek védekezéssel járult hozzá a Nagyszeben elleni 2–1-es sikerhez.

Csíkszeredai bravúrról ír a sportsajtó a közvetlen rivális legyőzése kapcsán

Nagyon fontos győzelmet aratott a Csíkszereda, amely a csapatkapitány Csürös első élvonalbeli góljával és a télen érkezett Trif távoli bombájával legyűrte az egyre nehezebb helyzetben levő Nagyszebent. Sajtószemle.

Ilyés Róbert: büszke vagyok a fiúkra, egy hatpontos meccsen tudtunk nyerni

Hazai pályán is legyőzte a Hermannstadtot az FK Csíkszereda, amely 2–1-es sikerével megőrizte idei hibátlan hazai mérlegét. A mérkőzés után a vezetőedzők és a főszereplők értékeltek.

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Tovább robog a play-off irányába: zsinórban kilencedik bajnokiját nyerte meg a Kolozsvári CFR

Megállíthatatlannak tűnik a Kolozsvári CFR: Daniel Pancu együttese a Petrolul ellen is begyűjtötte a három pontot, így sorozatban kilencedik bajnokiját nyerte meg. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt rendkívül közel került a felsőházi rájátszáshoz.

„Csak a győzelem elfogadható” – idei hibátlan hazai mérlegét védené az FK Csíkszereda

Három mérkőzés maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából az FK Csíkszeredának. Ilyés Róbert együttese hétfőn hazai pályán fogadja az FC Hermannstadtot, célja pedig egyértelmű: folytatni a jó sorozatot, és begyűjteni a három pontot.

Péntektől lehet jegyet venni az FK Csíkszereda következő hazai bajnokijára

Közzétette a hétfői hazai bajnoki előtt a jegyvásárlás részleteit és a pénztár nyitvatartását az FK Csíkszereda. A piros-feketék a labdarúgó Szuperliga 28. fordulójában a FC Hermannstadt együttesét fogadják a csíkszeredai Városi Stadionban.

Ebben a szezonban már nem vezethet meccset a hatalmasat hibázó román bíró (videóval)

Súlyos következményekkel járt Radu Petrescu számára a Petrolul Ploiești–FC Argeș mérkőzésen elkövetett hibája. A román sajtó információi szerint a játékvezetőt 12 fordulóra tiltották el, így számára véget érhetett az idei Szuperliga-szezon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!