A 12. fordulóig kellett várni a székelyföldi együttes első győzelmére a román élvonalbeli bajnokságban, szombaton délután hazai pályán 2–1-re múlta felül a Kolozsvári U-t.
Az FK Csíkszereda a 20. percben szerzett vezetést, amikor a brazil Anderson Ceara nagyszerű indítását Szalay Szabolcs váltotta gólra. A második játékrész legelején máris újra betaláltak, Veres Szilárd ugratta ki Jozef Dolnyt, a szlovák támadó pedig megduplázta az előnyt.
A kolozsvári csapat részéről csak a szépítésre futotta, a hosszabbításban szöglet után Postolachi fejesét Papp a kapufára ütötte, ahonnan a labda a hálóban kötött ki.
Az alábbi videóban mutatjuk a találatokat.
Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.
A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!