Hirdetés

Mérföldkő előtt az MSE

Fehér Csaba bízik benne, hogy játékosai a legjobb formájukat nyújtják a két mérkőzésen. Archív
Fotó: Szántó Lehel • Forrás: Facebook/MSE 08

2018. június 15., 11:11

Maros megye 4. ligás bajnoka, a Marosvásárhelyi MSE szombaton hazai pályán, a Sziget utcai stadionban játssza a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságba való feljutásért rendezendő osztályozó első mérkőzését. Ellenfele a Szeben megyei Resinári Păltiniș.

2018. június 15., 11:11

Az előzetes várakozások szerint kiegyensúlyozott párharcra lehet számítani a két fél között, ugyanis a szezon folyamán mind az MSE, mind a Păltiniș nagyszerűen menetelt, és hasonlóan fölényesen nyerte meg megyéje bajnokságát.

Ráadásul a párharcot felvezető nyilatkozatokra alapozva a vetélytársak egyaránt elszántak a magasabb osztályba jutást illetően.

Nagy az optimizmus a Szeben megyeieknél, a Mesagerul de Sibiu portál szerint ugyanis az önkormányzati támogatást élvező resinári klub elnöke, Adrian Iliuț úgy fogalmazott, hogy a kemény megyei bajnokságban szerzett elsőség után mindenképpen a feljutásra összpontosítva játszanak az MSE ellen, és az esetleges 3. ligás részvételükkel felhelyeznék Resinárt a románai futballtérképre.

Megkeresésünkre, a Marosvásárhelyi MSE edzője, Fehér Csaba egyértelműen bizakodóan nyilatkozott.

Felkészültünk a leckével. Az ellenfél két mérkőzésén is voltunk, kiértékeltük a teljesítményüket, és sok információt begyűjtöttünk, úgyhogy nem tudom, milyen meglepetéssel érkezhetnek. Remélem, hogy a megbeszélt taktikát megfelelően kivitelezzük, és megnyerjük a párharcot.

– közölte a szakvezető, majd hozzátette, hogy a hétvégi első mérkőzésen – amelyen a keret minden játékosára számíthat – kétgólos győzelemmel elégedett lenne az egy héttel későbbi idegenbeli visszavágóra nézve.

Hirdetés

Arra a kérdésünkre, mennyit számít az, hogy az első találkozót hazai pályán játsszák, Fehér Csaba megjegyezte: mivel a Sziget utcai stadion nagypályáján kibontakozott játékot tudnak játszani, ez akár előnyükre is válhat, így ebből a szempontból jobb, hogy itthon lépnek pályára először, mert az ellenfél kisebb méretű, községi pályán játszik, és nem biztos, hogy jól jött volna, ha ott rendeznék az első meccset.

Előnyükre válhat, hogy hazai pályán kezdenek a vásárhelyiek. Archív •  Fotó: Szántó Lehel • Forrás: Facebook/MSE 08 Galéria

Előnyükre válhat, hogy hazai pályán kezdenek a vásárhelyiek. Archív
Fotó: Szántó Lehel • Forrás: Facebook/MSE 08

Továbbá Fehér Csaba kiemelte, a napi forma a mérkőzéseken döntő fontosságú, mert amely csapat jobban tudja kezelni a nyomást, az lesz a győztes. Szerinte nagyon fontos lesz a vásárhelyi szurkolók támogatása is, és az eddigi információik szerint népes nézősereg gyűl majd össze a stadionban a szombaton 18 órától kezdődő mérkőzésen, hogy mellettük legyen és tizenkettedik játékosként vigye előre a csapatot.

Nagyon szeretnénk ezt a feljutást, amely nemcsak az MSE életében, hanem az egész vásárhelyi labdarúgásban sokat jelentene, hogy a folytatásban a klubnál lévő, kizárólag helyi játékosoknak lehetősége legyen magasabb szinten játszani

– zárta az MSE edzője, utalva ezzel arra, hogy Marosvásárhely idén csapat nélkül maradt a hazai labdarúgás első három osztályában, és az esetleges feljutással a városnak újra országos szintű csapata lehet.

A Marosvásárhelyi MSE kerete az osztályozóra

Kapusok: Kristály Hunor, Aurel Strete, Rigmányi Zsombor. Hátvédek: Mihály Zoltán, Paul Brai, Cătălin Silaghi, Virgil Bucur, Cristian Iernuţan, Török Szabolcs, Kádár Barna. Középpályások: Mircea Ungur, Emilian German, Moldován Tamás, Totó Szilárd, Ciula Csongor. Támadók: Tamás Attila, Tamás Róbert, Dudás Levente, Emil Deteşan, Dan Velichea, Rareş Ruja, Tüzes László.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!