Az előzetes várakozások szerint kiegyensúlyozott párharcra lehet számítani a két fél között, ugyanis a szezon folyamán mind az MSE, mind a Păltiniș nagyszerűen menetelt, és hasonlóan fölényesen nyerte meg megyéje bajnokságát.
Ráadásul a párharcot felvezető nyilatkozatokra alapozva a vetélytársak egyaránt elszántak a magasabb osztályba jutást illetően.
Nagy az optimizmus a Szeben megyeieknél, a Mesagerul de Sibiu portál szerint ugyanis az önkormányzati támogatást élvező resinári klub elnöke, Adrian Iliuț úgy fogalmazott, hogy a kemény megyei bajnokságban szerzett elsőség után mindenképpen a feljutásra összpontosítva játszanak az MSE ellen, és az esetleges 3. ligás részvételükkel felhelyeznék Resinárt a románai futballtérképre.
Megkeresésünkre, a Marosvásárhelyi MSE edzője, Fehér Csaba egyértelműen bizakodóan nyilatkozott.
– közölte a szakvezető, majd hozzátette, hogy a hétvégi első mérkőzésen – amelyen a keret minden játékosára számíthat – kétgólos győzelemmel elégedett lenne az egy héttel későbbi idegenbeli visszavágóra nézve.
Arra a kérdésünkre, mennyit számít az, hogy az első találkozót hazai pályán játsszák, Fehér Csaba megjegyezte: mivel a Sziget utcai stadion nagypályáján kibontakozott játékot tudnak játszani, ez akár előnyükre is válhat, így ebből a szempontból jobb, hogy itthon lépnek pályára először, mert az ellenfél kisebb méretű, községi pályán játszik, és nem biztos, hogy jól jött volna, ha ott rendeznék az első meccset.
Továbbá Fehér Csaba kiemelte, a napi forma a mérkőzéseken döntő fontosságú, mert amely csapat jobban tudja kezelni a nyomást, az lesz a győztes. Szerinte nagyon fontos lesz a vásárhelyi szurkolók támogatása is, és az eddigi információik szerint népes nézősereg gyűl majd össze a stadionban a szombaton 18 órától kezdődő mérkőzésen, hogy mellettük legyen és tizenkettedik játékosként vigye előre a csapatot.
– zárta az MSE edzője, utalva ezzel arra, hogy Marosvásárhely idén csapat nélkül maradt a hazai labdarúgás első három osztályában, és az esetleges feljutással a városnak újra országos szintű csapata lehet.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!