„Közös megegyezés alapján született a döntés, miután kielemeztük a bajnokságban mutatott játékunkat. Arra a következtetésre jutottunk, hogy változásra van szükség a csapatban és a csapat körül, hogy minél előbb kilábaljunk ebből a nehéz helyzetből” – áll a klub közleményében.
Alexandru Pelici korábban 2016 júliusa és 2017 áprilisa között már irányította az együttest, másodjára 2020 októberében nevezték ki. Hatvankilenc mérkőzésen vezényelte az alakulatot, ezalatt 21 győzelem, 23 döntetlen és 25 vereség a mérlege.
Egyelőre kérdéses, hogy ki lehet az utódja a kispadon, hivatalos nevet az együttes az elkövetkezendő időszakban jelent majd be.
A Szuperliga mezőnyében a CS Mioveni már a harmadik gárda, amely a szezon kezdete óta edzőt vált, az FCSB (Anton Petrea helyett Nicolae Dică) és az Universitatea Craiova (Bálint László helyett Mirel Rădoi) után.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!