
Gabriel Bodescu főtitkárheyettes köszöntötte elsőként a csíkszerdai stadionban összegyűlteket. „A szövetség részéről köszönjük az utánpótlás fejlesztésében kifejtett támogatásukat, hogy számos gyermek, ifjúsági játékos érkezik önöktől a román korosztályos válogatottakba.
Azt kívánom, hogy tartsák meg ezentúl is a magas standardokat akadémiájukon és a felnőtt csapatuknál is. Isten éltessen, Csíkszereda!” – mondta Gabriel Bodescu.

Korodi Attila polgármester beszédében kiemelte, hogy az FK Csíkszereda egy jó ideje a városlakók mindennapjainknak a része. „Egy természetes folyamat, egy olyan dolog, amiről azt gondolnád, hogy magától működik. De nem. Attól működik, mert ti, önök, akik ebben a sportágban szervezőként, játékosként, gyereket nevelő edzőként hisztek egy olyan küldetésben, ami arról szól, hogy Csíkszeredában a 120 éves hagyományokhoz híven érdemes és szükséges megszervezni a futballéletet.
A százhúszéves évfordulón azt kívánom, hogy a szurkolók, a szervezők, az edzők, a kicsi játékosaink, a férfi és női csapataink mind olyan lelkesedéssel tudják vinni ennek a küldetésnek a zászlóját, amellyel idáig eljutottak!” – összegzett a megyeszékhely polgármestere.

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke hangsúlyuozta, hogy az elmúlt időszakban, amikor arról kérdzeték, hogy miképp lehet az, hogy 1904-től a mai napig folyamatosan volt/van labdarúgás Csíkszeredában,
Mihai Stoichiță, az FRF technikai igazgatója zárta a gálameccset felvezető beszédeket. „Köszönet jár mindazoknak, akik közreműködtek a csíkszeredai labdarúgás fejlesztésében. Köszönet jár önöknek a lelátókon, mivel önök nélkül nincs foci, a labdarúgást önökért csinálják, és nem miattunk! Köszönet jár a város vezetőségének, a korábbi és a jelenlegi polgármesternek, és Szondy Zoltánnak, akik mindannyian sokat tettek a csíkszeredai labdarúgásért. És nem szeretnék addig meghalni, amíg nem látom önöket az élvonalban. Sok sikert!” – zárta gondolatait Stoichiță.

Magyarország és az FK Csíkszereda U17-es együtteseinek mérkőzése előtt a csíkszentimoni fúvószenekar húzta el a román, a magyar és a székely himnuszt.
Az első félidőben két gólt láthatott a közönség, a magyar válogatott a játékrész közepén Zubor Ádám büntetőjével vezetést szerzett, majd Gólik Benjámin találatával kétgólos előnyben mehetett az öltözőkbe. A magyarok stabil védekezésből indították támadásaikat, az FK nem tudott helyzetet kialakítani, a középpályán rendre elhaltak a próbálkozások.
A második félidőben sem változott sokat a játék képe, a magyar válogatott uralta a pályát, majd Galambos János góljával háromra növelte előnyét. A találkozó a nemzeti csapat 3–0-s sikerével ért véget.
A meccs végén a hangszórókból pedig felcsendült az Ismerős Arcok Nélküled című száma, ami már hagyomány, hogy a mérkőzések előtt és végén is lejátsszák, közösen eléneklik.

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!