A Bihar FC először nyert hazai pályán a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában, miután csütörtökön a hosszabbításban szerzett góllal 3–2-re legyőzte a Sepsi OSK-t a hatodik fordulóban, és ezzel megszakította a háromszékiek tavaly szeptember 30. óta tartó veretlenségi sorozatát a bajnokságban.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a nagyváradi együttes vezetőedzője, Erik Lincar többek között azt kifogásolta, hogy
a vendégek szakvezetője is lehetőséget kapott a megszólalásra, ezt pedig a sepsiszentgyörgyi tapasztalataival állította szembe.
„Haragszom önökre, az összes váradi újságíróra, amiért Burcăt is idehozták a sajtótájékoztatóra. Tudják, mit csinálnak ők ott Sepsiszentgyörgyön? Csak ők nyilatkozhatnak. Nincs bennük tisztelet, ha ők egyetlen edzőt sem hívnak nyilatkozni meccs után, hanem azt mondják neki, hogy irány az autóbusz, akkor mi hogyan járjunk el?
– fogalmazott Lincar.
A kijelentésre Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke a ProSportnak reagált. A klubvezető határozottan visszautasította Lincar szavait, és úgy vélte, a Bihar FC edzője politikai felhangot vitt a futballba.
– mondta Diószegi, aki szerint az ilyen kijelentéseket a fegyelmi bizottságnak is vizsgálnia kellene.
A Sepsi OSK elnöke azt is kifogásolta, hogy szerinte Lincar a sajtótájékoztatón nem a csapatát képviselte megfelelő módon. Úgy fogalmazott, egy edzőnek a sajtó előtt is a saját együttesének tükrét kellene mutatnia, nem pedig botrányt keltenie. Diószegi szerint a nagyváradi szakvezető ezzel a nyilatkozattal más irányba próbálta terelni a figyelmet, miközben a Bihar FC-nek saját ügyeivel is foglalkoznia kell, utalva ezzel a feljutási jog kérdésére.
A Sepsi OSK elnöke azt is visszautasította, hogy Sepsiszentgyörgyön elküldték volna a váradiakat a sajtótájékoztatóról.
A nyilatkozatháború következtében a Bihar FC vasárnap közleményben reagált a történtekre – számolt be róla a Bihari Napló. A klub álláspontja szerint az elmúlt napok vitája eltávolodott attól, amiről a labdarúgásnak valójában szólnia kellene, a pályán történtekről, a mérkőzés vitatott jeleneteiről és a játékvezetői döntésekről.
A nagyváradiak úgy vélik, Erik Lincar szavait egy feszült mérkőzés után, a sajtótájékoztatón kialakult helyzetben kell értelmezni. Meglátásuk szerint ehhez képest a vita később mellékszálak felé tolódott, miután Diószegi László nyilvánosan reagált Lincar kijelentéseire, ezzel ugyanis háttérbe szorult a lényeg, vagyis annak elemzése, hogy mi történt a pályán.
A Bihar FC külön kitértek a „nyugat” kifejezésre is, amely a közlemény szerint nem földrajzi vagy identitási utalásként hangzott el, hanem a viselkedési normákra, a tiszteletre és a józan emberi mértékre vonatkozott.
Visszautasították azt is, hogy Erik Lincar kijelentéseit nemzetiségi vagy diszkriminatív felhanggal értelmezzék. A klub szerint az ilyen érzékeny témákat felelősen kell kezelni, mert mesterséges felerősítésük eltereli a figyelmet a mérkőzés valódi kérdéseiről. Ennek kapcsán Lincar személyes hátterére is utaltak, kiemelve, hogy
a vezetőedző beszél magyarul, édesanyja pedig magyar nemzetiségű román állampolgár.
A Bihar FC szerint ezért megalapozatlan minden olyan értelmezés, amely Lincar kijelentéseit soviniszta vagy diszkriminatív felhanggal kötné össze.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!