Előbb mind a bolgár–magyar, mind az izlandi–román összecsapás esetében zárt kaput rendeltek el, majd a koronavírus-járvány miatt mindkét találkozót törölték március végéről, a pótselejtező többi meccsével együtt.
Az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága a héten döntött a kontinenstorna jövő nyára halasztásáról. A rendkívüli keddi tanácskozás után az UEFA azt is közölte, a pótselejtezőket a júniusi nemzetközi szünetben bonyolítják le.
Az érintett tagszövetségek pénteken megkapták Nyonból a pontos dátumokat:
az elődöntőket csütörtöki napon, június 4-én, a döntőket pedig kedden, június 9-én rendezik.
Mint ismert, a magyar és a román válogatott ugyanazon az ágon szerepel. A magyarok Szófiában harcolhatják ki a továbbjutást, miközben a románok Reykjavíkban vendégeskednek. A kijutásról döntő mérkőzésen a bolgár–magyar párharc győztese lesz a házigazda.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!