A klub tulajdonosa, Diószegi László a jövőről beszélt, érintve, hogy a stadion gyepszőnyege alá melegítő berendezést helyeznek, így szinte biztosan minden hazai találkozót Sepsiszentgyörgyön játszhat a következő idényben a labdarúgó 1. Liga hatodik helyén zárt gárda.
Ezt követően mutatta be a sajtó képviselőinek az új edzőt:
a Sepsi OSK megegyezett László Csabával.
Az 55 éves, hodgyai származású tréner legutóbb közel egy évig a skót Dundee United-ot vezette. Korábban többek között a DAC Dunaszerdahely, az MTK Budapest és a litván válogatott szakvezetője volt.
Diószegi László közölte, tizenhárom edző közül választották ki az új trénert, akivel új csapatot szeretnének kiépíteni, és
reméli, hogy László Csaba személyében megtalálták a megfelelő embert,
akinek segítségével új alapokra helyezik a sepsiszentgyörgyi labdarúgást.
László Csaba elmondta, hogy elődje, Eugen Neagoe kiváló munkát végzett a csapatnál, mivel olyan eredményt ért el, amire mindenki büszke lehet. Kiemelte, hogy egy fejlődő klubhoz érkezett, és bízik benne, hogy kemény munkával tovább tudják folytatni a remek eredményeket.
A Sepsi OSK játékoskeretében több változás lesz a nyári szünetben,
de egyelőre neveket nem akartak elárulni.
Bokor János csapatmenedszer ismertette, az együttes június első felében tartja a gyűlekezőjét, majd június 17-től kéthetes edzőtáborban vesz részt Ausztriában. Ezt követően a székesfehérvári Mol Kupán lesznek érdekeltek, ahol két felkészülési mérkőzést játszanak.
Kiderült, hogy a Sepsi OSK a következő idényben csapatot indít a 3. Ligában is, ahol a klub fiatal, tehetséges játékosai bizonyíthatnak.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!