Vasárnap délután két mérkőzést rendeztek az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában az elődöntőben mérte össze erejét az alapszakaszt követően a négy gárda. A sorsolás alapján két helyszínen, Farcádon és Malomfalván játszottak, egyetlen meccs döntött, hogy ki jut a fináléba.
Az egyik ágon Bögöz utazott Farcádra, itt az első találat nehézkésen született meg – egy könnyen elkerülhető büntetőt követően a házigazdák épp a pihenő előtt betaláltak. A második félidőben érződött, hogy a farcádiak jobb játékerőt képviselnek, a vendégek nem adták olcsón bőrüket, egy kapufát követően a szépítést összehozták.
A másik találkozón Malomfalva keretéből hiányzott pár meghatározó labdarúgó. Ezt meg is érezte az együttes, a sportszerű összecsapáson a Korondi Ifjúság a mezőny egyik legidősebb játékosa, Imre Márton révén előnyhöz jutott, amire még egyet rátettek, így megnyerték a mérkőzést.
A döntő sorsolását – hogy ki lesz a házigazda – hétfőn 18 órától tartják. A finálét a tervek szerint vasárnap rendezik, a versenykiírás szerint az ide bejutott két gárda a soron következő szezonban jogot szerzett a 4. Ligába való induláshoz.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!