A Brassó megyei 4. Ligában a Szecselevárosi Precizia, illetve két brassói gárda, a Corona és a Colțea állt az első három helyen a bajnokság félbeszakításakor: a Preciziának 43 pontja volt, a Coronának 42, a Colțeának pedig 40. A továbbjutásért egy háromcsapatos tornát írtak ki, de
a Precizia egyik tagja koronavírusos lett, így a négyfalvi gárda nem tudott megjelenni, mindkét mérkőzését játék nélkül 3–0-ra elveszítette (és még pénzbírságot is kapott), a Corona pedig 2–1-re legyőzte a Colțeát.
A Brassói Corona lesz tehát a Hargita megyét képviselő Gyergyószentmiklósi VSK első ellenfele a közép-erdélyi régió 2-es csoportjának nyitómérkőzésén, a csoport harmadik tagja a Fehér megyét képviselő marosújvári együttes.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleménye szerint a háromcsapatos csoportokban augusztus elején lesznek meccsek, a játéknapok augusztus 1., 5. és 9. (szombat, szerda és vasárnap), mindhárom alkalommal 17.30-kor kezdődnek a mérkőzések. Körmérkőzéses torna lesz, minden csapat két meccset játszik, egyet idegenben és egyet hazai pályán a Berger-tábla szerint.
Augusztus 1-jén Brassói Corona–Gyergyói VSK, augusztus 5-én Marosújvári SK–Brassói Corona, augusztus 9-én pedig Gyergyószentmiklósi VSK–Marosújvári SK találkozó szerepel a programban.
A közép-erdélyi régió 1-es csoportjában Kovászna, Maros és Szeben megye képviselője kapott besorolást. Kovászna megyét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II., Maros megyét pedig a Nyárádtői Unirea képviseli. Szeben megyéből a Nagydisznódi Măgura vagy a Resinári Păltiniș csapata vehet részt az osztályozón, a két együttes közötti selejtezőt vasárnap, július 26-án délután rendezik Feleken (Avrig).
A 14 csoportgyőztes feljut a harmadosztályba, de ha nem telnek be a helyek vagy lesznek visszalépők, akkor a legjobb csoportmásodikok is feljuthatnak.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!