A román sportsajtó – a számára igencsak kézenfekvő témában – botrányt keltett, hogy az FK Csíkszereda–U Craiova bajnoki mérkőzést megelőzően a játékosokat kísérő gyerekek Székelyföld feliratú, a székely zászló színeit és jelképeit idéző pólókban vonultak pályára.
A találkozót követően több bukaresti lap provokációnak és feszültségkeltésnek minősítette a történteket, azzal vádolva a csíki klubot, hogy rendszeresen „Székelyföldet népszerűsíti” a meccsein.

Nem sokkal később a Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága elé idézték az FK Csíkszeredát. Az eljárást a szövetség főtitkára, Radu Vișan kezdeményezte, aki a fegyelmi szabályzat 54-es cikkelyére hivatkozva panaszolta be a klubot.
Ez a paragrafus súlyos büntetéseket tesz lehetővé, a több tízezer lejes pénzbírságtól a zártkapus mérkőzéseken át egészen a bajnokságból való kizárásig.
Az ügy nyomán a szövetség még a szabályzatát is módosította, kifejezetten az FK Csíkszereda esete miatt. Răzvan Burleanu, a FRF elnöke a döntést követően kifejtette: a fegyelmi szabályzatot kiegészítették, így a politikai, ideológiai, vallási vagy sértő üzenetek a jövőben azonos elbírálás alá esnek, mint a rasszizmus, a xenofóbia vagy a diszkrimináció.
Az FK Csíkszeredát az elmúlt hetekben többször büntették. Ferenczi János kétmeccses eltiltást és 4500 lejes pénzbírságot kapott a Craiova elleni találkozót követően, a klubot a Marosvásárhelyi Mobil Csendőri Csoport jelentése alapján 5000 lejre büntették, Bödő Zoltán Efraim kiállítása után kétmeccses eltiltás és 5000 lejes bírság következett, miközben a Rapid elleni VIP-incidensért 30 ezer lejes hatósági büntetés is a csapat nyakába szakadt, amelyet a klub bíróságon fellebbezett meg.

Szondy Zoltán klubelnök szeptember elején személyesen is részt vett a fegyelmi bizottság ülésén, ahol tapasztalatait szürreálisnak és magyarellenesnek nevezte. „Elmagyarázták nekem, hogy nem a törvények számítanak, hanem a szurkolók érzékenysége. A magyar zászló, a székely zászló és még a Csíki Sör felirat is sérti ezt az érzékenységet.” – mondta a klubelnök, aki szerint döbbenetes, milyen szintű magyarellenességgel és ellenszenvvel találkozott a szövetség legfelsőbb testületében.
A fegyelmi bizottság tegnapi döntésének értelmében végül csak figyelmeztetésben részesítette az FK Csíkszeredát a székely pólók ügyében.
Nem is tehetett mást, mivel Szondy Zoltán szerint semmilyen Romániában érvényben lévő jogszabályba nem ütközött a pólók viselése. Bár a szankció ezúttal nem járt pénzbírsággal vagy egyéb büntetéssel, az eljárás újabb példája annak, hogy a székelyföldi klub minden lépését árgus szemekkel figyelik Bukarestben.

A bizottság napirendjén szerepelt a Sepsi OSK játékosának, Giovani Ghimfușnak az ügye is. A piros-fehérek középpályása az előző fordulóban, Újszentesen a mérkőzés végén két sárga lapot is kapott, emiatt kiállították. A szerdai döntés nyomán Ghimfuș egy mérkőzésre eltiltották, és emellett 530 lejes pénzbírsággal is sújtották. Kihagyja a szombaton 11 órakor kezdődő, Câmpulung Muscel elleni hazai bajnokit.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!