Az első félidő 11. percében a felsőháromszéki csapat már megszerezhette volna a vezetést, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Aztán a félidő közepén a vendégegyüttes Dascalu lövésével előnybe került (0–1). Tíz perccel később Locotuș góljával egyenlíteni tudott a KSE, így a szünetben 1–1 volt az eredmény.
A második játékrészt a kézdivásárhelyiek nagyon jól kezdték, az 51. percben Gáll harcolt ki büntetőt, amit gólra is váltott (2–1). Negyedórával ezután Albu lőtt kapura Gáll beadásából, a labdát Sánta vette át és nyolc méterről nem kegyelmezett, ezzel már kettővel vezetett a KSE (3–1).
A mérkőzés utolsó negyedóráját a vendégek uralták, előbb kihagytak egy büntetőt, majd a 93. percben mégis felzárkóztak egy gólra (3–2). A legvégén Gáll a gólvonalról mentett, ezzel a felsőháromszéki csapat megőrizte a győzelmét.
„Hatalmas győzelmet arattunk, ami úgy gondolom, hogy a legutóbbi vereségünk után a csapat hangulatát is feldobta. A mérkőzés vége nagyon nehéz volt, de a fiúk végig kitartóan küzdöttek, megérdemeltük a győzelmet” – nyilatkozta a mérkőzés után, Gazda József, a KSE edző-játékosa.
A Kézdivásárhelyi SE legközelebb a 3. Liga második fordulójában szombaton 17 órától a CSO Plopeni csapatát fogadja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!