A felcsúti gárda kiválóan kezdte a csütörtök késő esti találkozót, Nagy Zsolt bombagóljával már a 11. percben megszerezte a vezetést, ezzel pedig megduplázta előnyét összesítésben. Értelemszerűen így jóval sürgősebb lett a vendégeknek, akik innentől kezdve átvették az irányítást, de egészen a félidő hajrájáig egyetlen veszélyes helyzetet leszámítva inkább csak mezőnyfölényben voltak.
A szünet előtt aztán nem csupán góllá, hanem gólokká érett a vendégek fölénye, Pécsi Ármin, a hazaiak 19 éves kapusa két óriási lövéssel szemben bizonyult tehetetlennek.
A fordulás után aztán megint gyorsan betalált a Puskás Akadémia, ismét Nagy Zsolt volt a befejező, negyedórával később pedig emberelőnybe került Hornyák Zsolt együttese, miután Nondi Szolnoki mezrántására egy óriási könyökössel válaszolt, a játékvezető pedig a másodperc tört része alatt felmutatta a piros lapot. Az emberhátrányt gyorsan kihasználta volna a hazai csapat, a félidőben csereként pályára lépő Puljic fejelt a hálóba, de a találatot les miatt érvénytelenítették.
Az örmények tíz emberrel is mentek előre, a csereként pályára lépő Duarte pedig egy 30 méteres bombával ismét megszerezte nekik a vezetést.
A vendégek végül nem jutottak el a hosszabbításig, mert a csereként pályára lépő Favorov a 94. percben tökéletesen végzett el egy szabadrúgást, továbbjuttatva ezzel a magyar csapatot.
A Puskás Akadémiát már csak egy lépés választja el története első főtáblás szereplésétől, a Konferencia Liga play-off körében azonban egy nagynevű gárda, a sorozat előző két kiírásának olasz döntőse, a Fiorentina vár rá.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!